Ukrán oktatási törvény

2017.09.23. 09:59

Brenzovics: anyanyelvi iskolák nélkül megsemmisül a kárpátaljai magyarság

Az oktatási rendszer felszámolása a közösség megsemmisítését jelenti, különösen kisebbségben – jelentette ki Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke egy szombati lapinterjúban.

Ukrajnában a kisebbségi jogokban egyértelműen visszafejlődés tapasztalható, mondta el a Magyar Nemzetnek a kisebbségi politikus. „A múlt évben és idén olyan törvénytervezetek, törvények születtek, amelyek – nem törődve az ukrán alkotmánnyal, a nemzetközi szerződésekkel – arra irányulnak, hogy felszámolják az eddig meglévő eredményeket és jogokat” – fejtette ki.

Ha az oktatási törvényt végrehajtják, magyar tannyelvű iskola önálló intézményként nem működhet tovább Ukrajnában, csak osztályok, csoportok maradhatnak. Olyan jogot vonnak meg, amely még a Szovjetunióban is létezett – mutatott rá a KMKSZ elnöke.

Brenzovics László arról is beszélt, hogy a törvény ügyében Magyarországon számára „váratlan nemzeti egység” alakult ki: hangot adott kifogásainak a kormány, egyöntetűen nyilatkoztak, megmozdulásokat szerveztek az ellenzéki erők, ötpárti határozatot fogadott el a parlament, és a sajtó is elítélte a történteket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában