Ország-világ

2021.08.28. 11:50

Benkő: erős Magyarország erős honvédség nélkül elképzelhetetlen

„Az a honvédelmi és haderőfejlesztési program, amelyet a nemzeti kormányunk támogat, lehetővé teszi, hogy nyugodtan, békében és biztonságban élhessünk” – jelentette ki a honvédelmi miniszter szombaton a kecskeméti nemzetközi repülőnap és haditechnikai bemutató ünnepélyes megnyitóján.

Kecskemét, 2021. augusztus 28. Benkõ Tibor honvédelmi miniszter beszédet mond, mellette Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka (j) a kecskeméti nemzetközi repülõnap és haditechnikai bemutató ünnepélyes megnyitóján az MH 59. Szentgyörgyi Dezsõ repülõbázison 2021. augusztus 28-án. A kétnapos, augusztus 28. és 29-i rendezvény programjai között számos légi és szárazföldi bemutató szerepel. A magyar légierõ mellett mintegy tucat nemzet tart légi bemutatót. MTI/Ujvári Sándor

Forrás: MTI

Fotó: Ujvári Sándor

Benkő Tibor kiemelte: nyolc év után most mindenki láthatja, milyen 21. századi eszközei vannak a Magyar Honvédségnek, és hogy mire képesek a honvédség kiválóan kiképzett, felkészített, a hazájuk iránt elkötelezett, lojális katonái.

Ők azok, akik a pandémiás helyzetben helytálltak az ország különböző pontjain – mondta Benkő Tibor.

Az elmúlt napokban azt is látni lehetett, hogy Magyarország, a magyar katonák saját képességeikkel mire voltak képesek Afganisztánban – tette hozzá a miniszter, kiemelve: „elismerés és köszönet nekik”.

A miniszter hangsúlyozta: az elindított honvédelmi és haderőfejlesztési program nemcsak a technikai eszközökről szól, hanem a katonákról is.

Ennek kapcsán elmondta, hogy 2016 óta a Magyar Honvédség létszáma folyamatosan emelkedik. 2016 óta 15 százalékkal nőtt a honvédség állománya – közölte a miniszter, hozzátéve:

jelenleg több mint 11 ezer önkéntes tartalékos katonája van a honvédségnek.

Benkő Tibor azt mondta: egyre több fiatal vállalja a haza szolgálatát. Elsősorban nekik indították el az új szolgálati formát, a szeptember 15-én induló önkéntes katonai szolgálatot is. Ez a szolgálat a felsőoktatásban is pluszpontokat jelent:

egyéves szolgálat után akár 64 pluszpontot is lehet szerezni.

A kormány és a honvédség ezzel támogatja a fiatalokat – hangsúlyozta a miniszter, aki azt kérte, éljenek a lehetőséggel,

augusztus 31-éig még várják a jelentkezőket.

A honvédelmi miniszter azt mondta: a következő években is folytatják a fiatalok támogatását jelentő programot.

JAS-39 Gripen típusú vadászrepülőgép a kecskeméti nemzetközi repülőnap és haditechnikai bemutató ünnepélyes megnyitója napján az MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázison 2021. augusztus 28-án.
Fotó: Ujvári Sándor / MTI

Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka beszédében köszönetet mondott mindenkinek, aki a hétvége valamelyik napján ellátogat a MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázisra.

Az altábornagy úgy fogalmazott: „minden illetménynél többet jelent” a katonáknak az a figyelem és támogatás, amit a társadalomtól kapnak nap mint nap. Ennek bizonyítéka az is, hogy a repülőnapra minden jegy elkelt, vagyis valóban kíváncsiak a honvédségre, a katonákra – jegyezte meg.

A Magyar Honvédség parancsnoka köszönetet mondott továbbá Benkő Tibor honvédelmi miniszternek és Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztosnak, akik támogatása és munkája nélkül most „nem lenne mit mutatni”. Az altábornagy köszönetet mondott továbbá a katonáknak, akik a repülőnap létrejöttében közreműködtek, továbbá valamennyi katonának, aki nap mint nap igyekszik tenni a honvédelem ügyéért.

A repülőnap szombati megnyitóján mások mellett részt vett Peter Hultqvist svéd védelmi miniszter, Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos, valamint Kilián Nándor, a Magyar Honvédség Parancsnokságának légierő-haderőnemi szemlélője is.

Az augusztus utolsó hétvégéjére szervezett kecskeméti nemzetközi repülőnap és haditechnikai bemutató nagy érdeklődés mellett kezdődött meg. Már a szombat reggel 7 órai kapunyitás előtt hosszú sorokban várták az emberek, hogy bejuthassanak a kecskeméti repülőbázisra.

A két nap programjai között számos légi és szárazföldi bemutató szerepel. A magyar légierő mellett mintegy tucat nemzet tart légi bemutatót. Bemutatót tart Besenyei Péter műrepülő-világbajnok is, továbbá előadást tart Farkas Bertalan, az egyetlen magyar űrhajós.

A látogatók megismerkedhetnek a Magyar Honvédség fegyvereivel is. A rendezvényen több toborzóponton lehet tájékozódni a katonai pálya lehetőségeiről. Mindemellett számos ügyességi játékkal, versenyekkel várják kiemelten a fiatalokat.

Borítókép: Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszédet mond, mellette Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka (j) a kecskeméti nemzetközi repülőnap és haditechnikai bemutató ünnepélyes megnyitóján az MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázison 2021. augusztus 28-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában