Ország-világ

2021.09.24. 13:28

Belső levelezés bizonyítja: nem külső támadás miatt állt le az előválasztási rendszer

Kiderült, hogy még a baloldali szavazók többsége sem hiszi el azt a hivatalos narratívát, miszerint „Orbán Viktor miniszterelnök parancsára kínai hackerek megtámadták a baloldal informatikai rendszerét és ezért állt az le”. Ráadásul a leállást először még egy másik hazugsággal magyarázták, azzal, hogy óriási az érdeklődés. Egy baloldali csoportból származó hozzászólások szerint azt történhetett, hogy a Gyurcsány-show képtelen volt normálisan megszervezni az úgynevezett „előválasztást”, ezért állt le az informatikai rendszer. Erről először az Index írt, de az Origóhoz is eljutottak azok a zárt Facebook-csoportból származó bejegyzések, ami alapján dolgoztak. Ha viszont ezt sem voltak képesek rendesen megszervezni, akkor, hogy tudnának vezetni egy országot? Az önkormányzati tapasztalatok alapján kijelenthető: sehogy.

20210923 Békéscsaba Gyurcsány Ferenc (képen) a Demokratikus Koalíció elnöke, országgyűlési képviselő utcafórumot tartott az előválasztás kampányaként a a Jókai Színház előtti téren. Fotó: Imre György IGY Békés Megyei Hírlap

Forrás: Békés Megyei Hírlap

Fotó: Imre György

Szeptember 18-án, szombaton kezdődött a Gyurcsány-show legújabb felvonása, amelynek lényege, hogy a bukott miniszterelnök képviselő-jelöltjeit a baloldali választókkal egy fiktív „előválasztás” keretében „kiválasztják”, azt a hamis látszatot keltve ezáltal mintha számítana a véleményük, de amúgy nem, mert a Szemlőhegyi villában már minden előre el van döntve – írja az Origo.

Az online „voksolás” reggel indult el, de a délelőtt 10:30 körül kiadott közlemény alapján nem sokkal később már le is állt az informatikai rendszer. Az üzemeltetők azt mondták, hogy két órán belül újraindítják, de erre csak két nappal később, hétfőn került sor.

A portál információi alapján a rendszer mind a mai napig akadozik.

Ezt követően, még szombaton a Gyurcsány-showban résztvevő baloldali pártok kiadtak egy közös közleményt a korábban említett nyilvánvaló hazugsággal, és ezt terjesztették napokon át a baloldali politikusok és sajtóorgánumok, de később kiderült, hogy

az informatikai rendszer már a pénteki, szeptember 17-i tesztelésen megbukott.

A sajtóba utólag kiszivárgott belső információk alapján pénteken összeomlott a rendszer, de ennek ellenére szombaton mégis elindították, hogy aztán ismét összeomoljon...

Magyarán arról van szó, hogy

a baloldal még ezt sem tudta rendesen megszervezni, így felmerül a kérdés, hogyha egy informatikai rendszert nem tudnak működtetni, akkor mihez kezdenének egy egész országgal?

Ahogy a baloldali vezetésű önkormányzatok tapasztalatából kivehető: minden, amihez hozzáérnek, előbb-utóbb tönkremegy.

Még a baloldaliak többsége sem hiszi el, amit a politikusaik állítanak

Szerda késő délután az Origo szerkesztőségének is eljuttattak több képernyőmentést, amelyek egy baloldali „előválasztási” Facebook-csoportból származnak. Ezekről először az Index írt. Az informátor ezt a lépést a következőkkel indokolta: „nem tartja helyénvalónak, hogy a magyar politika nettó hazudozásról szól”. A csoportnak közel 300 tagja van, köztük a Gyurcsány-show levezénylői, aktivisták, illetve egykori választási megfigyelők. A legismertebb tag Szabó Tímea, a Gyurcsány-show miniszterelnök-jelöltjének, Karácsony Gergelynek a párttársa.

[caption id="" align="alignnone" width="666"] Forrás: Origo[/caption]

A képernyőmentések alapján a baloldali szavazók többsége nem hiszi el a baloldali pártok kommunikációját, amely szerint terheléses támadás érte a rendszert. Szerintük arról van szó, ami valójában történt: a baloldal ezt is elbénázta.

A Facebook-csoportból idézünk néhány hozzászólást: Teljes káosz, pár embert tudtunk leszavaztatni 8 óta... Az idő 90%-ában szét van rohadva a rendszer. Ha a Fidesz ügynökei csinálták volna direkt így nekünk a cuccot, akkor sem lehetne szarabb.”

Erre válaszul az egyik szervező azt írta: Nem győzünk elnézést kérni. Nagyon gáz.” Egy másik komment: Szar az egész, igazán köszönhetjük az ahang informatikusainak...” (Megjegyzés: Az aHang egy Soros-szervezet – szerk.)

Az egyik hozzászóló arra az álhíre, hogy „a Fidesz részéről terheléses támadás történt”, azt írta: Ne már, ez ciki, be kell vallani, hogy lefagyott.”

Egy következő komment így szól: Azért remélem lesz felelőse annak, aki kitalálta, hogy elég előző nap tesztelni, és csak egyszer...”

Egy másik komment: Megáll az ész! Gyorsan küldjétek el az informatikusokat! Pontosan tudták, hogy nem bírja el a rendszer.”

„Kajak ezt hazudjuk?”

 

[caption id="" align="alignnone" width="666"] Forrás: Origo[/caption]

[caption id="" align="alignnone" width="666"] Forrás: Origo[/caption]

[caption id="" align="alignnone" width="666"] Forrás: Origo[/caption]

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában