Járvány

2021.08.05. 15:36

Belgiumban ismét növekedett az új fertőzöttek száma

Belgiumban a múlt héten napi átlagban 1063 embert fertőződött meg koronavírussal, 9 százalékkal több, mint az azt megelőző héten, a halálesetek száma pedig 57 százalékkal emelkedett – közölte csütörtökön a belga népegészségügyi intézet (Sciensano).

Az intézet legfrissebb statisztikáiból kiderül, hogy naponta körülbelül hatvanezer tesztet végeztek az utolsó hét napban, közülük 3,2 százalék bizonyult pozitívnak, ami hónapok óta a legmagasabb érték. Emellett július 29. és augusztus 4. között naponta átlagosan 38,4 új kórházi felvétel történt, ami 21 százalékos növekedést jelent a korábbihoz képest.

Jelenleg 369 beteg szorul kórházi kezelésre, közülük 92-en intenzív részlegen vannak. A kórházba kerültek többsége a jelentések szerint nem volt teljesen beoltva. Több mint hétmillió ember – Belgium felnőtt lakosságának 75,2 százaléka – kapta meg eddig a második adag vakcinát.

A Het Nieuwsblad című napilap szerint a flamand és vallon térségben 77, illetve 73 százalékos az átoltottság, míg a brüsszeli régióban csak 62. Jan Jambon flamand miniszterelnök azt mondta az újságnak, hogy szeretné felgyorsítani a korlátozó intézkedések visszavonását, és nem várna a fővárosi régióra. Mint mondta, szeptemberre a flamand lakosság 90 százaléka megkapja mindkét adag oltást, így nincs értelme tovább várni a lazításokkal.

Marc Van Ranst, Belgium legismertebb virológus szakértője szerint nem feltétlenül ajánlott, hogy Flandria külön szabályokat vezessen be, azonban ez egy bizonyos ponton észszerűvé válhat. Emellett úgy vélte, ha a flamand térség előbb vezet be enyhítéseket, az talán ösztönözheti a többi régió vezetőjét, hogy még sikeresebb oltási kampányt szorgalmazzanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában