téli szálláshely

2017.10.21. 14:03

Behajtási ünnepet rendeztek a Hortobágyon

A pásztorok védőszentjének, Dömötörnek a napján véget ért az idei legeltetési szezon a Hortobágyon, az állatokat szombaton látványos behajtási ünnep keretében terelték be téli szálláshelyeikre.

Hortobágy, 2017. október 21. Lovas fogat a hortobágyi Kilenclyukú híd lábánál megtartott Szent Dömötör-napi behajtási ünnepen 2017. október 21-én. A hidegebb idő közeledtével, a hagyományt követve, a Hortobágyon a pásztorok a rájuk bízott jószágokat behajtják a pusztai legelőkről téli szálláshelyükre. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A Hortobágyi Nonprofit Kft. minden évben nagyszabású ünnepség keretében mutatja be az érdeklő közönség előtt, amint a Kilenclyukú hídon át a többezres állatállomány színe-java – rackajuhok, szürke marhák, nóniusz lovak, bivalyok – felsorakozik, a pásztorok pedig számot adnak a behajtott állatállományról.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a behajtási ünnepség megnyitóján kiemelte: Európában a legtöbb őshonos állatfajta Magyarországon, azon belül is a Hortobágyon található meg.

A miniszter szavai szerint igaz pásztor az, aki ősszel őszintén elszámol. -

„Biztos vagyok abban, hogy a mostani pásztorok el tudnak számolni azzal az állatállománnyal, amely a világon egyedülálló, hihetetlen érték itt”

- fogalmazott a miniszter, aki egyben köszönetet mondott a hortobágyi pásztoroknak, akik tovább éltetik ezt a kultúrát.

Tóth Sándor, a Hortobágyi Nonprofit Kft. gazdálkodási osztályvezetője az MTI kérdésére elmondta, a többezres állatállományban 1100 szürke marha tehén, ugyanennyi szaporulat, 2200 növendéküsző és tinó, illetve 96 tenyészbika van. Tartanak 128 bivalytehenet, azok szaporulatát – 58 egyed – , valamint 280 darabos vegyes korcsoportú bivalygulyát. A lóállományban 280 egyed van, melyből 70 törzskanca. Van 10 sportlovuk, azok szaporulata, illetve munkalovak, csikós hátasok alkotják a ménest. Rackajuhállományuk 1400 anyajuhból, 100 növendékjerkéből és 40 tenyészkosból áll.

Pásztorok a behajtási ünnepen, a hortobágyi Kilenclyukú híd lábánál
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A nap folyamán csikósbemutatók, kulturális programok szórakoztatják a közönséget. A legkisebbeknek állatsimogatást, szamaragolást biztosítanak a szervezők.

Borítókép: MTI /Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában