Interjú

2018.09.14. 12:01

Balog Zoltán: az egyházban van a helyem

Nem történik drámai változás, hiszen a politikán túl is vannak fontos dolgok, amelyekért érdemes áldozatot hozni – nyilatkozta a református egyház hivatalos honlapjának országgyűlési képviselői mandátumáról való szerdai lemondása után Balog Zoltán.

A korábbi emberierőforrás-miniszter szerdán jelentette be döntését, jelezve egyúttal, hogy lelkipásztorként visszatér az aktív egyházi szolgálatba. Balog Zoltánnal a reformatus.hu portál készített interjút.

Úgy fogalmazott, hogy áldozatot hozott a lemondásával.

Valóban úgy érzem, áldozatot hozok azzal, hogy lemondok képviselői mandátumomról, de amiért ezt megteszem, az most fontosabb, mint a képviselőség. Hálás vagyok Istennek, hogy részt vehettem az ország irányításában, és köszönöm a miniszterelnök úr bizalmát. Ezután is szívesen vállalok olyan közéleti feladatot, ami összefér a református lelkészséggel. Pártnak sosem voltam tagja, erre annak idején édesapámnak is ígéretet tettem, azt viszont sosem titkoltam, hogy azt a politikai irányzatot támogatom, amelyet a Fidesz és Orbán Viktor képvisel.

A hivatalos közleménye úgy szólt, hogy egyháza és gyülekezete visszahívta, a lelkipásztori szolgálat pedig nem egyeztethető össze a képviselői mandátumával. A miniszterség összeegyeztethető volt?

Az egyházi törvények nem teszik lehetővé, hogy valaki egyszerre képviselő és református lelkész legyen, viszont a miniszterségre nem vonatkozik ez a korlátozás. Tizenkét évig szüneteltettem a lelkészi szolgálatomat, helyettes lelkipásztor szolgált a budapesti Hold utcai gyülekezetben. Most ez az állapot szűnik meg azzal, hogy kérem a státuszom visszaállítását. Nem szakadtam el a gyülekezettől eddig sem, amikor tehettem, vállaltam szolgálatot, hirdettem Isten igéjét.

Mi az a „fontosabb, mint a képviselőség”?

Az egyházam szolgálata. A Kárpát-medencei református egyházi vezetők legutóbbi ülésükön, Lillafüreden egyértelműen és nyilvánosan is világossá tették, hogy visszahívnak, visszavárnak, az egyházban van a helyem. Sosem felejtem el azokat a pillanatokat, amikor megköszönték a munkámat, olyan szeretettel vettek körül, amit a politikában nem gyakran tapasztalhat meg az ember.

Marad a Polgári Magyarországért Alapítvány élén, valamint romaügyi biztos, de vállalna-e tisztséget az egyházban a lelkipásztori szerepen túl?

Folytatom a gyülekezeti szolgálatot. Bár mindig figyelemmel kísértem egyházam működését, szeretnék most még jobban bekerülni a vérkeringésbe. Nincsenek egyelőre távolabbi terveim, ha pedig valamivel megkeresnek a későbbiekben, majd mérlegelem, hogy belefér-e az életembe, és meghozom a döntést.

Hat évig tartó miniszteri tevékenységének mérlegéről, a kereszténység társadalomformáló szerepéről és a reformátusokra bízott üzenetről a reformatus.hu videóinterjúban kérdezte a lelkipásztort:

" width="640" height="316" frameborder="0" allowfullscreen="allowfullscreen">

Borítókép: Balog Zoltán a Kárpát-medencei magyar református egyházi vezetők, a Generális Konvent lillafüredi ülésén

Fotó: Vargosz / reformatus.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában