70. évforduló

2019.03.03. 19:44

Az első magyar nyelvű misére emlékeztek Milánóban

Egész Olaszországból csatlakoztak a magyarok Milánó magyar közösségének vasárnapi ünnepségéhez, amelynek keretében megemlékeztek az észak-itáliai városban 1949-ben tartott első magyar mise 70. évfordulójáról a milánói Szent Ágoston-bazilika oratóriumában.

Jubileumi misével ünnepelték meg Milánó magyar közösségének tagjai az 1949 óta minden hónap első vasárnapján bemutatott magyar misét, amely egykor sokuk számára az egyetlen találkozási és kapcsolattartási lehetőségnek számított.

Az évforduló jubileumi szertartását Cserháti Ferenc esztergom-budapesti segédpüspök, a külföldi magyarok lelkipásztori felelőse mutatta be.

„A külföldön élő magyaroknak öröm forrása saját anyanyelvükön imádkozni”

- mondta beszédében Cserháti Ferenc. Hozzátette, hogy 1946-ban XII. Pius pápa rendelkezett a külföldre kényszerült magyarok lelkipásztori szolgálatának ellátásáról. Megjegyezte, hogy azokban az időkben ezer egyházi személy hagyta el Magyarországot és a magyar lakta területeket, velük kezdődött a külföldi magyarok lelkipásztori szolgálata.

A jubileumi mise alkalmával a milánói magyar közösségnek Mario Delpini milánói érsek is üzenetet küldött, akárcsak a nemzetpolitikáért felelős Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, akinek levelét Csiszár Jenő milánói főkonzul olvasta fel. A főkonzulátus adatai szerint

Milánóban és az észak-olaszországi térségben mintegy 20 ezer magyar él.

A milánói magyar közösség tagjainak miséjéről már 1924-ben feljegyzés született, rendszeres szertartást azonban 1949 óta tartanak. A közösség első lelkipásztora a jezsuita Borbély István volt. 1999 óta Németh László atya szolgálja a milánói magyar közösséget.

Az évfordulós ünnepségen jelen volt a milánói magyar közösség legidősebb tagjának számító, 97 éves Marion Spiero, aki az 1949-es legelső magyar misén is részt vett. Jelen voltak a második világháború előtt Milánóban működött magyar iskola egykori növendékeinek gyermekei, az olasz-magyar házasságokból született gyerekek és fiatalok, valamint a Milánóban élő és dolgozó magyarok is.

Az ünnepi alkalomra egész Olaszországból Milánóba érkeztek a más városokban élő magyarok, többek között Torinóból, Velencéből, Padovából, Firenzéből, Bolognából, Lorétóból és Rómából is.

A magyar misét Demetrovics Zsuzsanna hegedűművész, a Scala-operaház zenekarának egykori tagja, és az Olaszországban élő Ács János karmester kísérte zenével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában