Megtartó törvények

2018.07.02. 06:51

Az alapjogok nem üthetik egymást

Szánthó Miklós arra hívta fel a figyelmet, hogy egymás kárára nem érvényesíthető a gyülekezési és a magánélethez való jog.

Brüsszel, 2017. december 7. Az Európai Parlament (EP) által közreadott kép Szánthó Miklósról, az Alapjogokért Központ igazgatójáról az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) a jogállamiság magyarországi helyzetérõl tartott meghallgatásán Brüsszelben 2017. december 7-én. (MTI/Európai Parlament/Dominique Hommel)

Az új gyülekezési törvényjavaslatot együtt kell kezelni az új, a magánélet védelméről szóló törvényjavaslattal – hívja fel a figyelmet Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a hétfői Magyar Időkben. A devizahitelesek korábban közszereplők magánlakásai előtt tartottak tüntetéseket, ezek kapcsán derült fény arra, hogy a gyülekezési szabályozás nem volt tekintettel a magánélet védelmére, holott alapjogok nem érvényesíthetők egymás kárára.

Ezen alapjogok „ütközését” nemrég már feloldotta az Országgyűlés, a részleteket is szabályozó törvényjavaslatokról a héten kezdenek el tárgyalni – olvasható a napilapban.

Ha egy jobboldali kormány bárhol a világon hozzá mer nyúlni alapjogokat érintő szabályozáshoz, akkor azonnal támadásba lendül a balliberális oldal, pedig

az alapjogok nem korlátozhatatlanok, sőt, azok ütközésénél szükség is van ilyesmire

- mondta Szánthó Miklós.

A választási eljárásról szóló törvények módosítása is napirendre kerül a Parlamentben. Ennek kapcsán az igazgató kiemelte: a változások a választási rendszer alapját, szerkezetét nem érintik. A jogász szerint a módosítások a választási rendszer legitimitását növelik, míg a rosszhiszemű joggyakorló előtt bezárja a kiskapukat. A javaslat szerint a jövőben elegendő ajánlást összegyűjtő pártok esetében a vezető tisztségviselőkön kívül a listás és egyéni képviselőjelölteknek is felelősséget kell vállalniuk a „listás” kampánytámogatás visszafizetéséért. Szánthó Miklós úgy fogalmazott:

ez a jogszabályi változtatás elrettentő erővel bír majd a kamupártokkal szemben,

mivel valószerűtlen ennyi „töltelékjelöltet” találni, akik vállalnák a teljes támogatás esetleges visszafizetésének felelősségét.

Borítókép: Az Európai Parlament (EP) által közreadott kép Szánthó Miklósról, az Alapjogokért Központ igazgatójáról (2017. december 7-én).

Forrás: MTI/Európai Parlament/Dominique Hommel

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában