Tucatnyi sérült

2019.10.07. 22:49

Autóknak ütközött egy teherautó a németországi Limburgban

A Frankfurter Neue Presse című lap szerint a sofőr lopta a járművet és szándékosan hajtott neki az autóknak.

A Frankfurter Neue Presse (FNP) című lap hírportálján azt írta, hogy 16 ember sérült meg, köztük a teherautó vezetője. Hat embert kórházba szállítottak, közülük öten csupán kisebb horzsolásokat szenvedtek.

Forrás megjelölése nélkül hozzátették, hogy a sofőr – aki ugyancsak megsérült az ütközésben – az „első információk” szerint lopta a járművet és szándékosan hajtott neki autóknak. Mint írták,

a férfi az őt elsősegélyben részesítő járókelők beszámolói szerint több alkalommal azt mondta, hogy Allah.

Mindezzel kapcsolatban a rendőrkapitányság egy Twitter-bejegyzésben azt kérte, hogy senki ne vegyen részt találgatásokban.

„Senkinek sincs szüksége trollokra vagy vad spekulációkra” – fogalmaztak.

A kapitányság egy szóvivője a dpa hírügynökségnek cáfolta azokat a találgatásokat, amelyek szerint a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Mint mondta, a megerősített információkat adják ki, „és nem azt, amit valaki hallani vélt”.

Hozzátette: a teherautó vezetőjének őrizetbe vétele a bevett, normális intézkedések közé tartozik. „Egy ilyen, sok sérülttel járó baleset után a sofőr nem sétálhat el csak úgy” – mondta.

Azzal kapcsolatban, hogy a helyszín felett megjelent egy rendőrségi helikopter, elmondta, hogy felvételeket készítenek a történtek feltárásához.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában