útban volt a traktornak

2021.05.04. 17:49

Átrajzolta a francia-belga határvonalat egy belga gazda

Véletlenül átrajzolta a Franciaországgal közös határ vonalát Belgiumban egy gazda.

Egy helyi történelemrajongó az erdőben sétálva vette észre, hogy a két ország közötti határvonalat jelölő kőtömböt 2,29 méterrel elmozdították – adta hírül a BBC News.

A belga gazda, akit feltehetőleg zavart a traktor útjában lévő határkő, áthelyezte azt Franciaország területére.

Szerencsére azonban a határ mindkét oldalán derűsen reagáltak az incidensre.

– Belgium területét nagyobbá tette, Franciaországból lecsippentett egy kicsit, ez azonban nem szerencsés ötlet – mondta a francia TF1 televíziós csatornának David Lavaux, az ügyben érintett Erquelinnes nevű belga település polgármestere.

– Én örültem, mert a városom nagyobb lett – tette hozzá nevetve Lavaux, megjegyezve, hogy a szomszédos Bousignies-sur-Roc polgármestere ugyanakkor nem ért egyet a változtatással.

– Jobban tesszük, ha elkerülünk egy újabb határháborút

– jegyezte meg tréfásan Aurélie Welonek, az említett francia település polgármestere.

A Franciaország és a mai Belgium területe közötti határvonal 620 kilométer hosszan nyúlik el. Hivatalosan az 1820-ban aláírt kortrijki szerződésben fektették le.

A szóban forgó határkő 1819-ből való, amikor a határvonalat először kijelölték.

A belga hatóságok fel fogják venni a kapcsolatot a gazdával, hogy felszólítsák a határkő visszahelyezésére. Amennyiben a férfi nem tesz eleget a kérésnek, az ügy a belga külügyminisztériumhoz kerülhet, amely kénytelen lehet összehívni egy francia-belga határbizottságot, amire 1930 óta nem volt példa.

Lavaux szerint ha a gazda együttműködik, akkor békés úton rendezik az ügyet, ha azonban nem engedelmeskedik, akkor akár vádat is emelhetnek ellene.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában