veszélyes szakma

2021.01.14. 22:26

Afganisztánban nőtt az újságírók elleni erőszak tavaly

A támadások következtében újságírók voltak kénytelenek elhagyni az országot vagy öncenzúrát alkalmazni.

Mintegy 10 százalékkal nőtt az újságírók elleni erőszakos cselekmények száma Afganisztánban 2020-ban 2019-hez képest. A sajtó munkatársai ellen 130 támadást hajtottak végre, amelyek következtében 11-en vesztették életüket, illetve nőtt a célzott gyilkosságok száma is.

A sajtószabadság afganisztáni helyzetének nyomon követésével foglalkozó Nai szervezet által csütörtökön megjelentetett jelentés szerint az említett támadásokban további 20-an sérültek meg, és 33-an váltak fizikai támadások áldozatává.

A többi esetben fenyegetésekről, emberrablásokról, inzultusokról és az erőszak egyéb formáiról számoltak be – mondta a jelentés ismertetésekor a Nai vezérigazgatója, Mudzsíb Hilvatgar, aki egyúttal figyelmeztetett az újságírók elleni közvetlen bűncselekmények számának növekedésére is.

Hilvatgar ezzel arra utalt, hogy 2020-ban drámaian megnőtt az újságírók – és aktivisták, politikusok vagy értelmiségiek – elleni célzott támadások száma Afganisztánban, ahol az említett áldozatok ellen – például fegyverekkel és robbanószerkezetekkel – végrehajtott támadások csaknem mindennapossá váltak. Az újságírók elleni erőszak „szisztematikusabbá és tervezettebbé” vált az elmúlt 19 évben – tette hozzá.

A Nai vezérigazgatója szerint a támadások következtében újságírók voltak kénytelenek elhagyni az országot vagy öncenzúrát alkalmazni. A szervezet szerint közel 60 ember hagyott fel az újságírással csak az elmúlt két hétben.

A Nai szerint a csaknem 20 éve tartó afgán háborúban a hatóságok mindössze 69 esetet tisztáztak az újságírók elleni mintegy 1500 erőszakcselekmény közül. A dél-ázsiai országban 2020-ban súlyosbodott a korlátozott hivatalos tájékoztatás problémája is, kormánytisztviselők tucatjai ellen tettek panaszt amiatt, hogy megtagadták az információ-szolgáltatást vagy korlátozták annak áramlását.

A szólásszabadság és a szabad tömegtájékoztatási eszközök az afgán társadalom vívmányainak számítanak a radikális iszlamista tálibok uralmának 2001-es megdöntése óta. A tálibok ideje alatt mindössze egyetlen rádióállomás üzemelt az országban.

Jelenleg körülbelül 10 ezren dolgoznak a több száz afgán médiumban, köztük televíziós csatornáknál, rádióállomásoknál, nyomtatott médiumoknál és online.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában