Bővítendő a szövetségesi kör

2017.09.28. 15:59

Áder János klímavédelmi javaslatokat tett az ENSZ főtitkárának

Levélben fordult António Guterreshez, az ENSZ főtitkárához Áder János államfő, amelyben a klímavédelem sikere érdekében tett javaslatait összegezte. A dokumentum csütörtökön került fel a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapjára.

Az államfő a többi közt a nemzetközi klímavédelemért tenni akarók szövetségesi körének bővítését javasolja. Nélkülözhetetlennek tartja a városok, régiók és szövetségi államok bevonását, mert meggyőződése szerint kulcsszerep hárul rájuk a párizsi megállapodás végrehajtásában. Áder János ehhez szükségesnek ítéli, hogy ezen szereplők már a 2019-es klímacsúcs előtt, vagyis az idei bonni tárgyalási fordulóban vegyenek részt, számszerűsítsék klímavállalásukat és annak időbeni ütemezését.

A köztársasági elnök a tíz legnagyobb kibocsátó ország régióvezetőinek, nagyvárosaik irányítóinak megnyerésére is javaslatot tesz – olvasható a levélben – mert ők elősegíthetnék országaik klímavédelmi vállalásainak 2020 előtti növelését.

Áder János szerint arról is meg kellene győzni a szubnacionális szereplőket, hogy a hosszú távú elköteleződéseik mellett a következő tíz évre is készítsenek kibocsátás-csökkentési tervet.

Az államfő levelében azt a korábbi javaslatát is felidézte: jó lenne elérni, hogy a tíz legnagyobb kibocsátó 2019-ben nagyobb mértékű kibocsátás-csökkentést fogadjon el, mint azt korábban Párizsban tette, ugyanis a tudósok iránymutatása egyértelmű: ahhoz, hogy jó eséllyel elkerüljük a visszafordíthatatlan és elszabaduló klímaváltozást, a kibocsátásokat 2020-tól tíz évente meg kell felezni.

„A világnak szüksége van arra az elszántságra, bátorságra és bátorításra, amelyet a jó példa ereje közvetít. Biztosíthatom, hogy minden fórumon továbbra is kiállok a szubnacionális szereplők klímavédelmi tevékenysége mellett. Tudom, hogy ezt az ügyet Ön is támogatja, ezért fontos tudnia, erre irányuló erőfeszítéseiben szövetségesként számíthat rám” – zárja levelét a magyar államfő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában