A száz évvel ezelőtti történések ma is megismétlődhetnek

Kovács Attila régóta kutatja a kommunisták magyarországi ténykedéseit. Gyakorló történelemtanárként pedig jól tudja, hogy a diákok számára különösen fontos feltárni a vörösök borzalmait, mert világlátásukat számos káros hatás éri.

Balázs D. Attila

Mi volt a célja a most megjelent A bolsevik iszonyat 100 éve című kötetével, miben mutat mást a hasonló témájú munkákkal szemben?

Egyrészt szerettem volna, hogy a másfél évtized alatt összegyűjtött anyagok, a személyes visszaemlékezések, mélyinterjúk maradandó formában megőrződjenek. Emellett a fiatalokat is megcéloztam a könyvvel. Úgy érzem ugyanis, hogy fontos feltárni számukra a bolsevizmus borzalmait, megmutatni, hogy ez az emberellenes rendszer mennyi kárt okozott nemzetünknek is. A könyv egyediségét az adja, hogy igyekszik feldolgozni az egész magyarországi kommunista rémuralmat, s ennek mélyebb bemutatását személyes visszaemlékezések is segítik. A kötetben fontos szerephez jut egy bihari nagyközség, Báránd története is. Rajta keresztül mutatom be, hogy milyen hatással volt a kommunizmus a magyar falvak életére.

Mennyire tudja befolyásolni egy történelemtanár a 21. századi magyar diák történelemszemléletét?

Másfél évtizede tanítok, azon belül a történelmet nyolc éve, s a tapasztalataim alapvetően jók. A gyermekek ma is érdeklődők, nyitottak, ehhez csak annyi kell, hogy érdekes órákat tudjunk tartani, illetve – ami ennél is fontosabb – legyünk képesek felkelteni az érdeklődésüket. Ez persze nem könnyű, hiszen a telefonok, az internet és a közösségi oldalak korszakában rengeteg információ ömlik rájuk. A szemlélet alakításáról ennek ellenére sem szabad lemondanunk. Fontos, hogy próbáljuk láttatni az összefüggéseket, megvilágítani egyes események valós hátterét. Emellett érdemes célzott tanulmányi kirándulásokat szervezni, filmeket vetíteni, bizonyos könyvekből szemelvényeket felolvasni. Ezek mind-mind szélesíthetik a gyermekek látókörét, és ha jól használjuk őket, akkor segíthetnek alátámasztani mondandónkat is.

Mit tud a kommunizmusról a mai generáció?

Annak ellenére, hogy hozzánk időben igencsak közel eső időszakról van szó, ugyanúgy alig van ismeretük róla, mint mondjuk az ókori Rómáról, vagy a honfoglalás koráról. Ez eléggé sajátos helyzet, ugyanakkor megvan az előnye is: mivel nincsenek ismereteik, így előítéletük, előzetesen megfogalmazott véleményük sincs. Ezért amikor találkoznak ezzel a témával, az újdonság erejével hat rájuk minden, ami elhangzik. Évről-évre tapasztalom, hogy teljes megdöbbenés lesz úrrá rajtuk, amikor mesélek a Rákosi-korszak borzalmairól, vagy a forradalom utáni megtorlásról.

A Tanácsköztársaság a múlté, és volt egy rendszerváltás is, könyve viszont száz évet taglal. Ezek szerint a bolsevizmus még napjainkban is jelen van idehaza?

Egyértelmű a válasz: igen, jelen van! A legutóbbi közel öt évtizeden át tartó kommunista időszak ugyanis olyan mély nyomokat hagyott a társadalomban, amit évtizedekbe kerül majd teljesen magunk mögött hagyni. S csak remélhetjük, hogy ez egyáltalán sikerül, biztosíték, garancia ugyanis nincs rá. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az a keresztény- és nemzetellenes szellemiség, ami részben a kommunizmus maradványa, ma is ugyanúgy tetten érhető a közéletben. Könyvem epilógusában éppen ezt taglalom, hogy miért is beszélhetünk a bolsevik iszonyat száz évéről annak ellenére, hogy papíron már harminc éve lezajlott a rendszerváltozás. Bár a pártpolitikát tudatosan kihagytam a könyvből, mert hitem szerint a kommunizmusnak a társadalom elsöprő többsége a vesztese volt, azért az látható, hogy manapság mely politikai erők tekinthetők a Tanácsköztársaság, vagy éppen az 1945 utáni időszak örököseinek, s képviselik ugyanazt a szellemiséget. Persze, haladva a korral, immár más jelszavakkal.

A kötetben szerepel egy érdekes kordokumentum 1919-ből. Egy levél, amely arról szól, hogy a Tanácsköztársaság kikiáltása után néhány nappal az ősbolsevikok már az iskolákban és az egyetemeken is agitáltak. Ez megtörténhet ma is?

Amikor évekkel ezelőtt Egerben megszereztem a történelemtanári diplomámat, nem tapasztaltam ilyen agitációt. Ugyanakkor közismert tény, hogy a történelem rendszerint ismétli önmagát, s az eszközök sem változnak. Egyébként is úgy látom, hogy egyfajta fordulat zajlott és zajlik le a főiskolás, egyetemista korú fiatalok világlátásában. Korábban ez a korosztály szilárd magját képezte a keresztény, nemzeti tábornak, most megfordulni látszik mindez. A helyzet nem könnyű, sőt, kifejezetten borús jövőképpel kecsegtet. Közel öt évtized bolsevik iszonyatát ugyanis egy szélsőségesen liberális eszmeiség váltotta fel, ahol szitokszónak számít a keresztény és a nemzeti jelző. A mai 18–30 éves fiatalok ebben szocializálódtak, így esetükben nem is biztos, hogy túl nagy agitációra van szükség. Ettől függetlenül érzékelhető, hogy egyes ellenzéki erők igyekeznek becsatornázni és saját szavazói körükbe vonni ezt a korosztályt. Fontos látni a saját feladatunkat. Emlékeztetni kell arra, ami itt a kommunizmus ideje alatt történt, és fel kell mutatni a párhuzamokat, ismétlődéseket, amelyek fellelhetők napjaink közéletében. A magunk területén igyekezzünk hozzájárulni, hogy sikerüljön tisztábban látni, és hogy lehetőleg soha többé ne térhessenek vissza a hatalomba a bolsevik iszonyat felelősei, és szellemi örökösei. Egyebek mellett ezért is írtam meg a könyvemet.