konzervatív reneszánsz

2021.10.02. 19:29

A spanyol jobboldallal erősítette kapcsolatait az Alapjogokért Központ

A spanyol jobboldal elismeri a kormány családpolitikáját és a valódi európai értékek védelme érdekében vívott harcát is.

A konzervatív reneszánsz és összefogás erősítéséről egyeztetett jobboldali politikai vezetőkkel, agytrösztök és kutatóintézetek képviselőivel az Alapjogokért Központ delegációja Spanyolországban

– számolt be a kutatóintézet Facebook-oldalán.

Szánthó Miklós igazgató, Kovács István stratégiai igazgató, valamint Farkas Vajk vezető kétnapos munkalátogatás keretében Sevillában a Spanyol Néppárt kongresszusának margóján megbeszélést folytatott José María Aznar volt spanyol miniszterelnökkel, a FAES Alapítvány vezetőjével, Madridban pedig Santiago Abascallal, a VOX elnökével, valamint a párt agytrösztjének számító alapítvány vezetőjével találkozott. Emellett a polgári értékeket hirdető Fundación Civismo, valamint a több spanyolországi egyetemet fenntartó katolikus ACdP képviselői is fogadták az Alapjogokért Központ munkatársait, akik

a megbeszéléseken tájékoztatták spanyol partnereiket a magyar politikai helyzetről, a Magyarországot érő aktuális támadások hátteréről,

valamint a konzervatív reneszánsz érdekében áttekintették az együttműködési lehetőségeket.

Szánthó Miklós José María Aznar volt spanyol miniszterelnökkel Fotó: Facebook/Alapjogokért Központ

Szánthó Miklós az egyeztetések után hangsúlyozta:

a magyar konzervatív reneszánsznak természetes szövetségesei vannak Spanyolországban.

A kutatóintézet tájékoztatása szerint a spanyol partnerek elismeréssel szóltak a magyar jobboldal családpolitikában elért eredményeiről, valamint a valódi európai értékek védelme érdekében vívott harcáról – amit többen példaértékűnek neveztek –, egyben aggodalmukat fejezték ki a baloldal által Spanyolországban és Európában okozott közállapotok miatt.

„A spanyolok is nagy érdeklődéssel várják a jobboldali erők jövő márciusi budapesti nemzetközi seregszemléjét,

az Európában először megrendezendő CPAC-et, amelynek az Alapjogokért Központ a főszervezője” – tette hozzá a szervezet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában