kiemelt biztonság

2019.08.17. 08:20

A rendőrség több mint 400 milliárd forintot fordított határvédelemre

Határvédelmi, határrendészeti feladatokra összesen mintegy 408 milliárd forintot költött el a rendőrség 2015 és 2019 júniusa között.

A Magyar Nemzet az az Országos Rendőr-főkapitányság adataira hivatkozva arról számol be, hogy a határvédelem költségei az idei első fél évben jelentősen csökkentek a korábbiakhoz képest: mintegy 11,3 milliárd forintot kapott az ORFK a tömeges bevándorlás kezeléséhez kapcsolódó kiadások fedezésére.

A hatóság tájékoztatása szerint rendészettechnikai eszközök beszerzésére 289 millió forint, a területi szervek migrációval kapcsolatos felhalmozási kiadásaira 237,9 millió forint, a migrációs feladatok ellátásával kapcsolatosan felmerülő költségekre 7 milliárd forint, valamint a 3000 fős létszámfejlesztésre 3,77 milliárd forint jutott. Az összes költség ennél több, mintegy 40 milliárd forint, ám ez jóval kevesebb, mint 2018 első fél évében, amikor nagyjából ennek a duplájára rúgtak a kiadások.

A lap szerint határvédelem csökkenő költsége azzal függ össze, hogy számos olyan egyszeri kiadást jelentő tétel volt, mint a felszerelések, járművek beszerzése és a kerítés felállítása, ami ugyan folyamatos ráfordítást igényel, ám ennek az összege eltörpül például a kerítés megépítésének összegéhez képest.

A határok biztosítása már 1999, Magyarország NATO-tagságának kezdete óta kiemelt feladat, a minőségi – és költségbeli – ugrást a határvédelemben azonban a 2015-ös bevándorlási válság jelentette, ekkor ugyanis összeomlott Görögország határvédelme, és a migránsok gyakorlatilag akadály nélkül jutottak el Magyarország határáig, ahol a százezres tömegek feltartóztatására nem volt sem megfelelő infrastruktúra, sem pedig megfelelő humán erőforrás. 2015 júniusának közepén a kormány döntött az ideiglenes biztonsági határzár felállításáról, néhány hónappal később pedig szabálysértésből bűncselekménnyé minősítette a tiltott határátlépést.

A kerítésen kívül a határt egyre jelentősebb élő erővel is védték, ez a feladat leginkább a rendőrség hatáskörébe került, ám a honvédség alakulatai besegítettek.

A lap emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2017 őszén levélben kérte az Európai Bizottság elnökét, hogy Brüsszel 50 százalékban járuljon hozzá a magyar határvédelem addigi költségeihez. Hollik István kormányszóvivő februári nyilatkozatát idézve azt írják: az Európai Bizottság csak a költségek mintegy tizedét ismerte el, de a mai napig „egyetlen fillért” sem fizetett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában