Transzilvanizmus

2019.02.23. 14:38

A pragmatikus erdélyi politika folytatását ígéri az RMDSZ elnöke

A pragmatikus transzilvanista politika folytatását ígérte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kongresszusán szombaton elmondott beszámolójában Kelemen Hunor.

Kolozsvár, 2019. február 22. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke beszél a párt XIV. kongresszusán Kolozsváron 2019. február 22-én. MTI/Biró István

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Biró István

A szövetség elnöke kifejtette: az RMDSZ-ben vannak konzervatívok, liberálisok, kereszténydemokraták és szociáldemokraták, kormányzáspártiak és ellenzékiek, de a szövetségben mindenekelőtt a pragmatikus transzilvanizmus volt és lesz a közös ideológia.

„Nem voltunk, nem vagyunk és nem is leszünk más pártok, más ideológiák csatlósai, csak kizárólag saját közösségünk alakítói. Aki ezt megérti és elfogadja, annak tisztességes, szavatartó partnerei leszünk” – mondta az elnök. Kelemen Hunor kiemelte: az RMDSZ szövetségkötéseit is a pragmatizmus jellemezte.

„A politikában azzal kötünk szövetséget, akivel lehet, és nem azzal, akivel esetleg elvi, ideológiai alapon szeretnénk”

- fogalmazott. Hozzátette: két évvel ezelőtt a romániai Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) koalícióval lehetett tárgyalni. Hiába van egy pártcsaládban az RMDSZ a Nemzeti Liberális Párttal (PNL), nem sikerült velük „egyről a kettőre jutni”.

„Minden kisebbségi ügyben keresztbe tettek nekünk, ahogy a román politika megújítását hirdető USR és újabban a PLUS is” – rótta fel.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a párt XIV. kongresszusán Kolozsváron
Fotó: Biró István / MTI Fotó

Kelemen Hunor úgy értékelte, hogy az elmúlt ciklusban az RMDSZ erősödött Romániában és az Európai Unióban egyaránt. Felidézte: míg négy éve még az volt a téma, hogy a román kormány miként próbálja megakadályozni a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés bejegyzését, az RMDSZ-nek sikerült megmutatnia az őshonos európai nemzeti és etnikai kisebbségek szolidaritását.

„Közel 1,3 millió aláírást gyűjtöttünk össze: a felmutatott eredménnyel az uniónak számolnia kell. És most már velünk is számolni kell a nemzetközi színtéren” – jelentette ki.

Hangsúlyozta azt is, hogy az RMDSZ mindig partnerségre törekszik Magyarország kormányával.

Örvendetesnek tartja, hogy a magyar kormány nemcsak „afféle kötelező házi feladatként” tekint a határon túli magyar kisebbségek törekvéseinek támogatására, és ma már nemcsak oktatási és kulturális programok támogatására van lehetőség, hanem gazdaságfejlesztési program is indult, illetve jelentős sportágazatok is érkeztek Erdélybe.

Kelemen Hunor kijelentette: az erdélyi magyarságnak nem szabad elkövetnie azt a hibát, hogy a magyar jövőt egyedül a múltnak a visszaállításában keresse. Azt tartja feladatnak:

„Ne csak védekezzünk, hanem építkezzünk is. Ne csupán a múlt dicsőségét keressük, hanem a jelen nehézségeivel is próbáljunk megbirkózni. Ne akarjuk megoldani azt, amit egyedül nem tudunk, hanem partnereket és szövetségeseket keressünk. De végezzük el azt a munkát, amit csak mi végezhetünk el.”

Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke beszédében kijelentette: Kolozsvár példája mutatja, hogy az erdélyi magyarság érvényesíteni tudja a jogait. Ez ad okot a bizakodásra. Kijelentette: ma Kolozsvár a legdinamikusabb erdélyi város, amelynek magyarul is kiírták a nevét, és amelyben a fiatalok már nem is emlékeznek a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar polgármester korszakára. Kijelentette: a magyarságnak joga van a szülőföldhöz, a demokráciához és Európához.

A kongresszus munkálatai a beszámolók vitájával folytatódtak.

Borítókép: Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a párt XIV. kongresszusán Kolozsváron

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában