vallási ünnep

2019.08.12. 10:38

A nyílt utcán ölik le az állatokat a muszlimok Nyugat-Európában

Augusztus 11-15. között ünneplik az Íd al-Adhát, az áldozati ünnepet. Ez alkalomból bárányokat ölnek le nyilvános helyen, és a szokást az Európában élő muszlimok is tartják. A véres tetemek látványa sokakat zavar Hollandiában, Olaszországban és Franciaországban.

Az európai iszlám közösségek elkezdték az Áldozat ünnepének megülését, amelynek fontos eleme egy birka leölése és húsának szétosztása. A muszlimok ilyenkor arra emlékeznek, hogy Ábrahám kész volt feláldozni fiát Istennek – írja a V4NA nemzetközi hírügynökségre hivatkozva az Origó.

Az állatokat nyilvánosan ölik le, kivéreztetve, hogy megfeleljen a vallási előírásoknak.

Sok európai azonban felháborodott a látványon, és barbár cselekedetnek tartja a birka ilyen módon történő kivégzését.

Geert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetője a Twitteren osztott meg egy véres képet, melyhez ezt írta:

„Ma kezdődik az iszlám Áldozat ünnepe. Szörnyű és undorító. Ez nem része a mi kultúránknak. A nemzeteinknek meg kell állítania a barbárság és állatkínzás ünnepét.”

Franciaországban az okozza a problémát, hogy az ország nyugati részén

az év eleje óta több mint 350 birkát loptak el, legtöbbjüket közvetlenül az ünnep előtt.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter a Facebookon osztott meg egy videót, amiben egy összekötözött lábú állatot babakocsiban tolnak Nápoly utcáin.

„Ma egész Olaszországban ünneplik az Áldozat ünnepét, melynek része egy állat levágása és feláldozása. Ez a kis állat megmenekült Nápolyban, de az ország többi részében százezer állatot kegyetlenül levágtak. Felteszek egy kérdést: Ön szerint normális az állatok ilyen szenvedése? Számomra nem” – írta a bevándorlásellenes Salvini a videóhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában