Ország-világ

2020.10.19. 17:17

A Kúria elnökévé választotta az Országgyűlés Varga Zs. Andrást

Megválasztotta az Országgyűlés Varga Zsolt András volt alkotmánybírót a Kúria elnökének hétfőn.

Varga Zsolt Andrást 135 igen, 26 nem szavazattal választották meg a képviselők titkos szavazáson.

Posztját 2021. január 2-tól tölti be.

Varga Zs. András
Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Varga Zsolt András úgy érzi, hogy jelölésével és megválasztásával Magyarország fejezte ki a bizalmát felé, amelyet próbál megszolgálni. A volt alkotmánybíró azután nyilatkozott az MTI-nek, hogy az Országgyűlés hétfőn a Kúria elnökévé választotta.

Mint kifejtette: megválasztása mögött mintegy huszonnyolc évnyi szakmai munka áll, amelyet mindig egy szakmai közösség részeként végzett. Hangsúlyozta: próbálja most ezt a bizalmat megszolgálni, de továbbra sem egyedül, hanem a Kúria bíró közösségének tagjaként.

A következő két és fél hónapban ezért megpróbálja megismerni a Kúria véleményét az intézmény jövőjéről, és maga is megosztja elképzeléseit a bírákkal. Terveit ezután hozza majd nyilvánosságra – tette hozzá.

A Kúria új elnökének megválasztásához Varga Judit igazságügyi miniszter is gratulált:

Az alaptörvény szerint a Kúria elnökét a bírák közül kilenc évre a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választja; megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában