Küldemény érkezik

2018.12.29. 14:58

A kormányfő levélben keresi meg a Fidesz támogatóit 

Orbán Viktor miniszterelnök január elején levélben fordul azokhoz a Fidesz-támogatókhoz, akik erre korábban felhatalmazást adtak – közölte a kormánypárt kommunikációs igazgatója szombaton.

Hidvéghi Balázs a közleményben azt írta: a kormányfő a levélben szót ejt a 2019 tavaszán tartandó európai parlamenti választásról, amelynek tétje nagyobb lesz, mint a korábbi években bármikor.

Hangsúlyozta, Brüsszel a sorozatos terrortámadásokból mit sem tanulva továbbra is bevándorlókontinenssé akarja tenni Európát, és ezt rá akarja erőltetni a nemzetállamokra. „Mi magyarok ezt nem fogadhatjuk el” – tette hozzá.

A Fidesz politikusa közölte: az ellenzék már bebizonyította, hogy rájuk nem lehet számítani ebben a küzdelemben, mert ők Brüsszelt képviselik Magyarországon. „Nekünk pedig olyan képviselőkre van szükségünk, akik Magyarországot képviselik Brüsszelben” – írta Hidvéghi Balázs a közleményében. Szerinte a Fidesz-KDNP jelöltjei a magyar érdekeket mindig megalkuvás nélkül fogják képviselni az Európai Parlamentben.

A kommunikációs igazgató tudatta azt is, hogy a miniszterelnök levelének címzettjei csatolt csekk segítségével pénzadománnyal járulhatnak hozzá a Fidesz európai parlamenti választási kampányához.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában