Ország-világ

2021.01.08. 20:07

A karácsonyfa után most az egyik volt miniszterelnököt támadja a város polgármestere

Állítólag nem állt szándékában megsérteni a néhai politikus emlékét.

A város zöld párti vezetője az általa küldött újévi üdvözlőlapról egész egyszerűen lehagyta a volt miniszterelnököt ábrázoló szobrot, a városháza a sajtó megkeresésére magyarázkodásba kezdett – írja a V4NA.

Ismét alapos vitát vert fel Bordeaux zöld párti polgármestere, Pierre Humic. A franciaországi karácsonyfák ellenségeként kétes hírnévre szert tett politikus ugyanis most azzal haragította magára a közvéleményt, hogy az általa újévi üdvözlőlapként kiküldött képen nem szerepel a város egyik forgalmas pontján, a Pey-Berland téren álló szobor.

A műalkotás Jacques Chaban-Delmas-t ábrázolja, a 2000-ben elhunyt politikus Georges Pompidou államfő idején három évig, 1969 és 1972 között miniszterelnök volt, csaknem fél évszázadig, 1947-től 1995-ig pedig Bordeaux város polgármestereként tevékenykedett.

A Pierre Humic által kiküldött üdvözlőlapon idealizált zöld lombok láthatóak, valamint a Pey-Berland tér, ám a téren álló Delmas-szobor lemaradt a képről, holott már 2012. novembere óta áll a város egyik legforgalmasabb terén, mondhatni hozzátartozik a városképhez.

." target="_blank" rel="noopener noreferrer">@PierreHurmic : suis-je le seul á me demander pourquoi cette carte de voeux low cost, au vert fluo très laid et digne d'un collégien fiévreux, a fait disparaître la statue d'un de vos illustres prédécesseurs ? #Chaban #Bordeaux @SO_Bordeaux @BdxEnsemble @Bordeaux @jjcd49 pic.twitter.com/oxvMRI4RG7

— Guillaume Chaban-Delmas (@G_chaban) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">January 5, 2021

A néhai miniszterelnök unokája, Guillaume Chaban-Delmas önkormányzati képviselő, a Bordeaux Ensemble nevű politikai csoport tagja a Twitteren kifogásolta, hogy a szobor nem szerepel a város első embere által küldött képen.

A történtekről beszámoló Actu.fr kérdésére a városháza illetékese azt mondta, hogy nem állt szándékukban megsérteni a néhai politikus emlékét, csak amikor decemberben új fotókat akartak készíteni a térről, nem volt megfelelő az időjárás, ezért a látványtervet készítő grafikus egy olyan archív fotót választott az üdvözlő laphoz, amelyen még nem szerepel a szobor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában