segítség

2018.08.26. 16:43

A jövő héten érkeznek a szeptemberi családtámogatási ellátások

A tanévkezdésre tekintettel idén is korábban, már a jövő héten megkapják az érintettek a szeptemberi családtámogatási ellátásokat – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Balázs Attila

Novák Katalin az MTI-nek kifejtette,

hogy a családi pótlék, a gyermekgondozást segítő ellátás és a gyermeknevelési támogatás szeptember 3. helyett augusztus 27-én, hétfőn érkezik a bankszámlákra, postai úton pedig a jövő hét első felében vehetik majd kézhez azokat a jogosultak.

Az intézkedés csaknem 1,2 millió érintettnek könnyíti meg a tanévkezdés anyagi terheinek viselését – tette hozzá.

Az államtitkár megjegyezte, hogy a juttatások több tízezer forinttal járulnak hozzá az ilyenkor szükséges eszközök – tanszerek, ruhák, könyvek – beszerzéséhez, de összegük akár a százezer forintot is elérheti családonként.

Novák Katalin hangsúlyozta, hogy a korábbra hozott juttatás mellett a kormány többek között az első kilenc évfolyam számára ingyenes tankönyvellátással, valamint a szintén ingyenes gyermekétkeztetés kiterjesztésével is bővítette a családok támogatását az elmúlt években.

Borítókép: Illusztráció

Egy anyuka lányával tanszereket vásárol a szeptemberi tanévkezdéshez egy papír-írószer üzletben, Nyíregyházán 2016. augusztus 11-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában