Biden korrupciós botránya

2019.09.25. 08:42

A demokraták Trump ellen fenyegetőznek vádeljárással

A demokrata előválasztás legesélyesebbnek tartott jelöltje, Joe Biden ukrajnai ügye alaposan rontja az esélyeit, erre lehet válasz az, hogy az impeachmenttel (alkotmányos vádeljárás) fenyegetőznek, amelynek a végén az elnököt el lehet mozdítani.

„Az amerikai szövetségi képviselőház hivatalosan meg fogja vizsgálni, hogy indítson-e alkotmányos felelősségrevonási eljárást Donald Trump elnök ellen” – jelentette be kedd este Nancy Pelosi, a testület demokrata párti elnöke.

Az Origó cikke szerint a házelnök úgy nyilatkozott, a vizsgálat azt hivatott kideríteni, hogy az amerikai elnök egy júliusi telefonbeszélgetésben valóban nyomást gyakorolt-e Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre Joe Biden és fia jövedelmező ukrajnai ügyleteinek feltárása érdekében. Joe Biden jelenleg a Demokrata Párt legnagyobb támogatottságot élvező elnökjelölt-aspiránsa.

Az ügy előzménye, hogy Viktor Janukovics ukrán elnök megbuktatása után az egyik ukrán olajvállalat igazgatótanácsába kinevezték Joe Biden fiát, Hunter Bident. Később azonban nyomozás indult, aminek Hunter Biden is gyanúsítottja lehetett volna. Ezután Porosenko ukrán elnök váratlanul kirúgta a legfőbb ügyészt. Később maga Joe Biden dicsekedett el azzal, hogy az ő fenyegetésére váltották le az ügyészt: azt mondta Ukrajna nem kapja meg az amerikai hitelt, ha a főügyész marad.

A botrány alaposan rontja a demokrata előválasztás legesélyesebbnek tartott jelöltje, Joe Biden esélyeit. Erre lehet válasz az, hogy a demokraták az impeachmenttel (alkotmányos vádeljárás) fenyegetőznek, aminek a végén az elnököt el lehet mozdítani.

Ennek elfogadására azonban semmi esély, a szenátusban ugyanis kétharmados többség kellene hozzá, a demokratáknak pedig nem hogy ez nincs meg, egyenesen kisebbségben vannak.

Így nyilvánvaló, hogy a Demokrata Párt csak kampánytémát akar az esetből kreálni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában