2025.06.05. 13:55
Valami nem stimmel Magyar Péter öccsének cégével
Magyar Márton három havi működés után 7,4 millió forintot fordított feltehetően a saját díjazására, míg a 15 fős stábra és a többi szolgáltatóra közel ugyanennyit. Ez egy 15 fős újságíró gárdánál, videós stábnál szinte teljesen elképzelhetetlen, hogy elegendő összeg lenne.

Magyar Péter és Magyar Márton
Forrás: Demokrata
Gazdálkodási szempontból minimum furcsa pénzügyi beszámolót tett közzé a Magyar Péter öccse, Magyar Márton által alapított-vezetett Kontroll Média Szolgáltató Kft., a legnagyobb ellenzéki párt sajtójának számító, Kontroll portál üzemeltetője – számolt be róla a Tényellenőr.

A portál tájékoztatása szerint Magyar Márton 3 havi működés után 7,4 millió forintot fordított feltehetően a saját díjazására, míg a 15 fős stábra és a többi szolgáltatóra közel ugyanennyit. Ami egy 15 fős újságíró gárdánál, videós stábnál szinte teljesen elképzelhetetlen, hogy elegendő összeg lenne – hacsak nem mindenki valóban pusztán lelkes önkéntes. További érdekesség, hogy egyetlen alkalmazottja sincs azóta sem a cégnek a cégfigyelő szerint. A Kontroll a 7 millió forintos árbevételen túl az 5 millió forintos kezdőtőkét is felélte, közel 5 millió forint maradt kifizetetlen év végén.
Mint kifejtik: a 2024. szeptember végén létrehozott kft. 5 millió forintos tőkével alakult Óbuda egyik legkeresettebb, a Dunára és a hegyekre néző, panorámás panelházában, a Lajos utcában – a székhelyül szolgáló háromszobás lakás a tulajdoni lap tanúsága szerint egyébként 2015 óta Magyar Márton tulajdonában áll. A portál tájékoztatása szerint a Kontroll bő 3 hónapos működése alatt 7 millió forintos árbevétel mellett 8 milliós veszteséget hozott össze.
További részletekért kattintson!