Befolyásolás

2023.08.07. 06:38

Cenzúrázzák a techcégek a jobboldali tartalmakat

A váci és a ferencvárosi Fidesz közösségi oldala mellett letiltották már több jobboldali véleményvezér tartalmait is – számol be róla a Magyar Nemzet.

MW

Borítóképünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Dragon Images

Népszerűek a jobboldali tartalmak a közösségi médiában, Orbán Viktor TikTok-profilja például alig néhány nap alatt hatalmas sikert aratott – azonban ezt a techcégek cenzorai láthatóan nem nézik jó szemmel. 

A múlt héten az egyik legnépszerűbb közösségi oldal, a Facebook letiltotta a Fidesz váci szervezetének hivatalos oldalát 

– értesült a Magyar Nemzet

„Kértünk a Facebooktól egy felülvizsgálatot ezzel kapcsolatban, illetve hogyha ez nem sikerül, akkor fogunk csinálni egy új Facebook-fiókot. Nyilvánvalóan nagyon fontos. Ugye az a furcsa, hogy ez a szájzárrendelet városában történt. Matkovich Ilona első intézkedése volt, hogy szájzárat rakott minden dolgozójára, minden alkalmazottjára. Tehát minden csak az ő engedélyével történhet” – mondta a Hír TV-nek Szádoczki Imre, a váci Fidesz elnöke.

Emellett a múlt héten Gyurákovics Andrea fideszes képviselő a saját közösségimédia-oldalán adott hírt arról, hogy a Facebook eltávolította a ferencvárosi Fidesz-oldalt. 

Ugyanakkor nem ez az első alkalom, hogy valamelyik techóriás cenzúrázza a jobboldali tartalmakat. Emlékezetes, hogy idén márciusban a Face­book letiltotta Bayer Zsolt oldalát.

Tavasszal a YouTube videómegosztó portál cenzorai is lesújtottak, miután törölték a Pesti Srácok 2022 szeptemberében elindított csatornáját, a PsTV-t. 

De letiltották már Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzőjének, a Megafon tagjának a hivatalos Facebook-oldalát, illetve Bohár Dániel­, a Megafon véleményvezérének oldalát is. 

A teljes cikk ITT érhető el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában