Lábadozás

2023.06.10. 17:05

Orvosa szerint Ferenc pápa a jövő héten még a kórházban marad

Ferenc pápa szerdai sérvműtétje után vélhetőleg az egész jövő hetet a Gemelli kórházban tölti - közölte Sergio Alfieri sebészorvos szombaton.

MW

Ferenc pápa heti általános audienciát tart a vatikáni Szent Péter téren 2023. május 31-én

Forrás: MTI/AP

Fotó: Alessandra Tarantino

Alfieri elmondta: elővigyázatosságból arra kérték a pápát, hogy lábadozásának első részét töltse a kórházban. Hozzátette: a katolikus egyházfő gyógyulásának elősegítése érdekében javasolták ezt, ő pedig beleegyezett.

FERENC pápa
Sergio Alfieri olasz sebészorvos (b, hátul), Ferenc pápa orvosa sajtótájékoztatót tart a római Gemelli kórházban 2023. június 10-én
Fotó: Claudio Peri / Forrás: MTI/EPA/ANSA

Emellett azt tanácsolták a pápának, hogy hagyja ki a vasárnapi áldást, amelyet a kórházi erkélyről osztott volna, hogy ne terhelje meg a hasfalát.

A Szentszék tájékoztatása szerint Ferenc pápa szerdán háromórás beavatkozáson esett át a római Gemelli klinikán egy bélfali sérv miatt, amelyet egy 2021-ben elvégzett műtét okozhatott.

Ez a harmadik eset 2013-as megválasztása óta, hogy az egyházfő, aki most 86 éves, kórházi ápolásra szorul.

A Vatikán közlése szerint a pápa magánaudienciáit és nyilvánosság előtti megjelenéseit június 18-ig törölték.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában