Fenyegetettség

2023.03.08. 11:14

Terrortámadások kiemelt célpontjává vált Svédország

A januári stockholmi török nagykövetség előtti Korán-égetésre hevesen reagáltak több muszlim országban, többek között a svéd zászló felgyújtásával, valamint az ország nyílt fenyegetésével. Nemsokkal az eset után a svéd nemzetbiztonsági szolgálat (Säpo) azt közölte, hogy a terrorfenyegetettség mértéke megnövekedett az országban.

Aktivisták lépnek a svéd zászlóra, miközben tüntetők gyülekeznek a jakartai svéd nagykövetség előtt, a Korán svédországi elégetése ellen tiltakozva, 2023. január 30-án

Forrás: AFP

Fotó: Azwar Ipank

A titkosrendőrség azt is megjegyezte, hogy a biztonsági helyzet romlása elsősorban a szent könyv nyilvános elégetésével van összefüggésben, és az erőszakos iszlamista fenyegetettség karakterét mutatja. A Säpo korábban arra is rávilágított, hogy értékelésük szerint 

körülbelül kétezer olyan iszlamista él Svédországban, akik terrorcselekmény elkövetésére készek. 

Ráadásul ahogy számos más nyugat-európai országban, a skandináv térségben is egyre több fiatalkorú radikalizálódik.

Szerdán a svéd Országos Terrorfenyegetés-értékelő Központ tett közzé jelentést, amelyben azt állapítja meg, hogy 

a terrorfenyegetettség szintje az egész 2023-as évben magas marad. 

A központ, mely három hírszerző és nemzetbiztonsági szolgálat munkatársaiból áll, szintén közölte, hogy Svédország az iszlám terrorizmus kiemelt célpontja, de szélsőjobb fenyegetés is tapasztalható. A korábbiakhoz hasonlóan a legvalószínűbbnek azt tartják, hogy egy esetleges támadást egy magányos személy, vagy egy kisebb csoport követhetné el. A központ vezetője, Ahn-Za Hagström azt nyilatkozta a TT svéd hírügynökségnek, hogy 

a terrortámadások a judaizmushoz vagy az iszlámhoz kötődő nyilvános helyeket és vallási célpontokat is célba veheti, valamint LMBTQ embereket, politikusokat és kormányzati tisztviselőket is.

A Korán januári égetése után Recep Tayyip Erdogan elnök bejelentette, hogy ha továbbra is előfordul, hogy Svédország utcáin a szent könyvet égetik, akkor nem számíthatnak a török támogatásra az ország NATO-csatlakozásában. Ezt követően a rendőrség már több nyilvános, Korán-égetéssel összekötött demonstrációt nem engedélyezett. Ez ellene azonban több fellebbezést is benyújtottak, melyek jelenleg bírósági szakaszban vannak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában