Gyász

2023.03.20. 11:06

Elhunyt Schmidt Csaba, Tatabánya volt polgármestere

Életének 44. évében elhunyt Schmidt Csaba, Tatabánya volt polgármestere, jelenlegi közgyűlési tagja.

Forrás: Facebook

A tatabányai politikus Facebook-oldalán tudatták a családja nevében, hogy  Schmidt Csaba március 19-én elhunyt. A temetéséről később adnak tájékoztatást –írja a kemma.hu.

Schmidt Csaba 1979. május 3-án született Tatabányán. 1997-ben végzett a Bárdos-gimnáziumban, majd az ELTE Természettudományi Karának vegyész szakán szerzett diplomát. Előbb a Richter Gedeon gyógyszergyár dorogi fióktelepénél helyezkedett el analitikusként, majd a Bábolna Takarmányipari Kft. laboratóriumában kapott részlegvezetői megbízást. 2001-ben külsős szakértőként került Tatabánya Város Költségvetési és Tulajdonosi Bizottságába. 2002-től volt a városi közgyűlés tagja. 2006-ban a Gál lakótelep egyéni önkormányzati képviselőjének választották, majd a testület alpolgármesternek választotta. 

2010-ben választották meg a megyeszékhely polgármesterének, a tisztséget 2019-ig, két cikluson át töltötte be.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség mély fájdalommal és megrendüléssel értesült Schmidt Csaba haláláról. Schmidt Csaba 2010-től kezdve négy éven át a Fidesz országgyűlési képviselője volt, 2010 és 2019 között Tatabánya polgármestere, majd a helyi Fidesz-frakciót vezette. A Fidesz osztozik a család fájdalmában.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség


 

A 2019-es választás után a helyi Fidesz–KDNP frakciójának vezetőjeként, valamint a 2. számú, alsógallai-óvárosi választókerület képviselőjeként folytatta a munkáját a közgyűlésben. 2020 nyarán bízta meg az innovációs és technológiai miniszter az újjáalakuló Tatabányai Szakképzési Centrum kancellári feladataival. Schmidt Csaba 2008-ban nősült meg, hármas ikreik 2014-ben születtek meg. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában