Brüsszeli botrány

2023.01.30. 19:30

Gyurcsányék még mindig védik a korrupcióban úszó Európai Parlamentet

Két hónap szünet után tartott hétfőn sajtónyilvános árnyékkormányinfót a Demokratikus Koalíció.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (k), mellette felesége, Dobrev Klára, a DK árnyékkormányának vezetője (b) a Demokratikus Koalíció XII. kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2022. október 29-én

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Kálmán Olga az árnyékkormányinfón elismerte, hogy Dobrev „most éppen nem jelent meg”. 

A szóvivő azt is elmondta, hogy szerinte nem a brüsszeli korrupciós botrány, hanem időpont-egyeztetési gondok miatt maradt el múlt héten Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc közös sajtótájékoztatója – adta hírül a Magyar Nemzet

Az eseményt pedig akkor pótolják majd be, ha az időpontokat „össze tudjuk egyeztetni”. 

Nem az Európai Parlament, hanem az összesen hétszázból csupán három képviselőjének botránya a kirobbant korrupciós ügy 

– ezt már Molnár Csaba jelentette ki az árnyékkormányinfón.

A párt EP-képviselője üdvözölte, hogy az érintettek ellen büntetőeljárás zajlik, ám nem győzte hangsúlyozni, hogy a történteket nem lehet az EP botrányaként értékelni.

Mindez meglehetősen furcsa állítás annak tükrében, hogy egyes híradások szerint összesen hatvan EP-képviselő lehet érintett az ügyben, miközben a belga rendőrség már közel másfél millió eurót foglalt le a brüsszeli régióban végrehajtott házkutatások során. 

Az árnyékkormányinfón elhangzott továbbá, hogy a DK a Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalmához Amerikából érkezett négymilliárd forintról sem tudott. 

Arról, hogy a DK-s Sápi Mónika rendezvényszervező cége korábban szerződött a mozgalommal, Kálmán Olga hangoztatta: Sápi ekkor még nem volt a tagjuk, a szerződések pedig nem a kampánnyal kapcsolatosak voltak.

A teljes cikket ITT olvashatja el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában