Most már biztos

2022.12.23. 08:02

Hazugságot állított a baloldal a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban

Bár a baloldal eddig azt hangoztatta, hogy a gyermekvédelmi törvénynek nincs köze a hazánknak járó EU-s forrásokról szóló megállapodáshoz, most az Európai Bizottság maga ismerte el, hogy aggályai vannak a jogszabállyal kapcsolatban.

Gyerekek a Gyerekesély program nyílt napján a CsEPERedõ Biztos Kezdet Gyerekházban, a Somogy megyei Csökölyben 2015. április 29-én

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

„A magyar gyermekvédelmi törvény rendelkezései, valamint a tudományos élet szabadságát és a menedékjogot érintő súlyos kockázatok konkrét és közvetlen hatást gyakorolnak a chartának való megfelelésre három kohéziós program és a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap egyes célkitűzéseinek végrehajtásakor. Ezen okok miatt Magyarország e programok vonatkozó részei tekintetében jelenleg nem teljesíti az Európai Unió Alapjogi chartájában foglalt feltételeket” – olvasható az Európai Bizottság tájékoztatásában, miután elfogadták a Magyarországgal kötött, a helyreállítási tervhez és a jogállamisági feltételrendszerhez kötődő, 2021 és 2027 között érvényes kohéziós politikára vonatkozó – partnerségi megállapodást. Továbbá közölték, a kohéziós politikai és belügyi programok végrehajtásához a tagállamoknak a chartával összhangban megfogalmazott feltételeknek kell megfelelniük.

Mindez éles ellentétben áll azzal a baloldali álhírrel, hogy a gyermekvédelmi törvénynek nincs köze a brüsszeli zsaroláshoz. 

Korábban baloldali politikusok kitartóan tagadták, hogy összefüggés lenne a gyermekvédelmi törvény és az uniós források befagyasztása között. Nemrég Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője hívta fel a figyelmet a Facebook-oldalán, hogy egy vitaműsorban Mesterházy Attila, az MSZP korábbi elnöke nem hitte el, hogy a gyermekvédelmi törvénynek bármi köze lenne ahhoz, hogy visszatartják az uniós forrásokat. 

További részleteket a Magyar Nemzet cikkében olvashat

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában