Vidékfejlesztés

2022.12.30. 11:44

Falusi csok: az érintett települések körét is bővítette a kormány (videó)

Két évvel meghosszabbítja a kormány a falusi csokot, így 2024 végéig igényelhető lesz az akár 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatás a gyermeket nevelő családok részére – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Facebook-oldalán pénteken megjelent videóban.

MTI

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

Gyopáros Alpár elmondta:

2024. december 31-éig 2600 településen érhető el a meglévő ingatlanra vonatkozó felújítási és a bővítési lehetőség, és ugyanígy igényelhető az ingatlanvásárlást és a vásárolt ingatlan korszerűsítését segítő konstrukció.

A kormánybiztos felhívta a figyelmet arra, hogy módosult az érintett települések listája. Vannak községek, amelyek a jelentős mértékű lakosságszám-növekedés miatt lekerültek a listáról, de vannak új falusi csokos települések is – közölte, hangsúlyozva: érdemes az új lista alapján tájékozódni.

Elmondása szerint az állami segítség már egy gyermekkel is számottevő, három gyermekkel pedig akár tízmillió forint vissza nem térítendő támogatást jelent, amelyhez az eddigi kamattámogatott hitel szintén elérhető a jövőben is. Emellett továbbra is igényelhető az áfavisszatérítés lehetősége, amely akár ötmillió forinttal is segítheti a családokat – közölte.

Hozzátette: az áfa-visszaigénylés független a gyermekvállalástól, azaz minden falusi csokos településen házfelújításon gondolkozó családnak segítséget jelent.

Gyopáros Alpár tájékoztatása szerint a falusi csokon keresztül eddig több mint 36 600 család vidéki otthonteremtéséhez járult hozzá a kormány, csaknem 200 milliárd forint értékben.

Határozott szándék, hogy azon 1200 település jelenlegi köre, ahol az elmúlt három év alatt megállt a népességcsökkenés, tovább bővüljön – mondta a kormánybiztos.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában