Tisztességtelen eljárás

2022.10.30. 12:42

A Benes-dekrétumokra hivatkozva kobozna el magyar tulajdonú földeket a szlovák állam

A magyar lakosságot kollektív bűnösként beállító és a mai napig érvényben lévő Benes-dekrétumok alapján akar megszerezni a szlovák állam egy nagy értékű földterületet.

Edvard Benes 1948 márciusában

Forrás: AFP

A magyar lakosságot kollektív bűnösként beállító és a mai napig érvényben lévő Benes-dekrétumok alapján akar megszerezni a szlovák állam egy nagy értékű földterületet – számolt be az Új Szó, írja a Mandiner.

A magyar tulajdonosok a mai napig küzdenek a bíróságon a földjükért. 

A pozsonyi kettes számú járásbíróság október 13-án elutasította a Szlovák Földalap által beadott keresetet, amelyben az alap azt állította, néhány, a fővároshoz tartozó, Pozsonypüspöki közigazgatási területén lévő, rendkívül értékes ingatlan az államot illeti meg azokkal a magánszemélyekkel szemben, akik azt megörökölték.

A földalap azzal érvelt, hogy az örökösök felmenői magyarok voltak, így a második világháború után el kellett volna kobozni a mezőgazdasági tulajdonukat.

A beszámolóból kiderül, hogy a szóban forgó földterületek ma nagyjából másfél millió eurót érnek, hiszen a Pozsonyt elkerülő D4-es autópálya alatt vannak. Az elsőfokú bírósági döntés nem jogerős, a földalap jogorvoslati kérelmet adhat be. Az alap új igazgatója, Ján Marosz azonban még nem döntött, fellebbeznek-e, szerinte az intézmény előző vezetése idején bizonyos érdekcsoportok a dekrétumokat használták hivatkozási alapnak arra, hogy az érdekeiket érvényesítsék.

Az eredeti cikk ide kattintva olvasható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában