Jogállamiság

2022.09.20. 14:17

Varga Judit: nem áll fenn a veszélye, hogy hazánktól az EU pénzeket vonna meg

A magyar intézkedések alkalmasak arra, hogy az Európai Bizottságnak a feltételességi eljárás keretében hangoztatott aggályait orvosolják – mondta az igazságügyi miniszter.

Varga Judit igazságügyi miniszter nyilatkozik a sajtó képviselőinek az EU-tagországok általános uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek találkozója előtt Brüsszelben 2022. szeptember 20-án

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Stephanie Lecocq

Magyarországtól eddig sem vontak meg semmilyen forrást, az Európai Bizottság vasárnapi, a jogállamisági eljárás keretében hozott döntése értelmében sem áll fent ennek a veszélye – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter Brüsszelben kedden.

Varga Judit az általános ügyek tanácsának ülésére érkezve nemzetközi újságíróknak nyilatkozva közölte: hosszan elhúzódó ideológiai ellentétek akadályozta időszakot követően intenzív, építő jellegű, megoldásorientált és előremutató tárgyalások folynak az Európai Bizottsággal, amelynek eredményeképpen Magyarország tizenhét intézkedési javaslatot tett le az asztalra.

A magyar intézkedések alkalmasak arra, hogy az Európai Bizottságnak a feltételességi eljárás keretében hangoztatott aggályait orvosolják – húzta alá.

A magyar intézkedések – melyeket az igazságügyi miniszter modellértékűeknek nevezett – egyebek mellett korrupcióellenes fellépést erősítő, és a közbeszerzések átláthatóságát segítő jogszabályok, valamint bizonyos összeférhetetlenségi szabályrendszerek javítására fókuszálnak.

Az Európai Bizottság értékelése szerint a magyar jogszabályi javaslatok mind-mind alkalmasak arra, hogy minden szakmai kérdésben megfelelő válaszokat adjanak

– fogalmazott.

Varga Judit az uniós költségvetés védelmét szolgáló általános feltételrendszerről szóló rendelet keretében zajló eljárásra utalva hangsúlyozta, a jogállamot, az unió pénzügyi érdekeit is csak jogszabályok mentén szabad védeni. Jelen állás szerint az Európai Bizottság és az Európai Unió Tanácsa is megoldásorientált, egyedül az Európai Parlament szeretne a „probléma része” maradni – mondta.

Kérdésre válaszolva közölte: Magyarország meg kívánja őrizni a szavazások uniós alapszerződések szerinti egyhangúságát, nem támogatja annak megváltoztatását. Ezzel szemben a tagállamok közötti konszenzusos megoldásokra kíván összpontosítani.

Varga Judit bátornak nevezte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök kiállását Magyarország mellett, amely szerint a varsói kormány ellenez mindenfajta Magyarországnak járó pénzelvonást. A lengyel miniszterelnök szavai bizonyítják a sokévszázados lengyel–magyar egység meglétét – tette hozzá az igazságügyi miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában