Árnyékban

2022.09.18. 12:52

Gyurcsány Ferenc felesége szerint nem a háború felelős a válságért

Szerinte nem olyan nagy gond a háború.

Dobrev Klára beszédet mond a DK XI. kongresszusán és ellenzéki előválasztási kampánynyitó rendezvényén a Kongresszusi Központban 2021. augusztus 29-én

Forrás: MTI

Fotó: Mohai Balázs

A baloldali közhelyek és hazudozások ismételgetése mellett igazából egy "gondolat" volt érdekes: szerinte nem az elhúzódó háború (és végképp nem a szankciók) a felelősek a válságért. Hanem a magyar kormány. Nyilván ezért van az egész világon gazdasági válság.

Beszélt arról, hogy ő büszkén baloldali, arról is, ha ők vezetnék az országot, azonnal felére csökkenne a (háborús) infláció, és nagyon megdicsérte a Katona József Színházat, mert szerinte "jó a társulata". 

Természetesen nevetséges első hallásra, hogy négy egymást követő, kétharmados Gyurcsány-vereség után bejelentik Gyurcsányék, hogy árnyékkormányt alakítanak. Alakíthatna árnyékkormányt Lakatos Márk öltöztető vagy Pumped Gabó RTL-sztár is, pontosan annyi a jogi relevanciája, és ők legalább nem vesztettek el egyetlen választást sem, hiszen nem indultak el. De ha belegondolunk, ez komoly fenyegetés: Gyurcsányék gátlástalanul, minden eszközzel, azonnal vissza akarnak jönni - írja az Origo.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában