Ingatlanmutyi

2022.03.03. 07:02

Szakértők vizsgálódnak a Városháza-eladási botrányban

Igazságügyi szakértők vizsgálják a titokzatos Anonymous által a nyomozó hatóságnak átadott hangfelvételek tartalmát.

A Magyar Nemzet értesüléseit megerősítette Budai Gyula országgyűlési képviselő is, aki az egyik feljelentő a Városháza eladásával kapcsolatos ügyben. 

Mint ismert, a Városházát Berki Zsolt, Gansperger Gyula baloldali üzletember és Bajnai Gordon volt kormányfő közreműködésével orosz befektetőknek próbálták meg eladni. Később kiderült, hogy Berkin keresztül olasz üzleti köröknek is felajánlották az ingatlant.

 

A már kihallgatott 1-es számú tanú egyértelművé tette, hogy rajta keresztül amerikaiaknak is kínálták a Városházát, de egy üzleti megbeszélésen izraeliek is részt vettek. 

Egyértelműen kijelenthető, hogy a Karácsony Gergely vezette főváros Berki Zsolton keresztül minden követ megmozgatott, hogy vevőt találjon Budapest egyik legértékesebb ingatlanára, ráadásul úgy, hogy az üzlet után mintegy négymilliárd forintnyi kenőpénz visszaosztásáról is szó esett

- írja a Magyar Nemzet.

 

A botrány kirobbanását követően összesen tizennégy feljelentés született, a Nemzeti Nyomozó Iroda befolyással üzérkedés, hűtlen kezelés, csalás, hivatali visszaélés, vesztegetés és vesztegetés elfogadása gyanúja miatt nyomoz.

Borítókép: Karácsony Gergely

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában