Ukrán válság

2022.02.22. 06:22

Kemény választ ígértek a világ vezetői Oroszországnak

Joe Biden amerikai elnök rendeletben tiltja meg, hogy bármely amerikai állampolgár új kereskedelmi tevékenységet kezdeményezzen, vagy befektessen a délkelet-ukrajnai szakadár régiókban – jelentette be azonnal az első amerikai válaszlépéseket a Fehér Ház, azok után, hogy Vlagyimir Putyin elismerte a két szakadár régió függetlenségét.

Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője sietett hozzátenni, hogy 

ez a lépés elkülönül azoktól „a gyors és súlyos gazdasági intézkedésektől”, amelyeket korábban kilátásba helyeztek arra az esetre, ha Oroszország megtámadná Ukrajnát.

 A Fehér Ház közleménye szerint a Biden vezette kabinet hamarosan további intézkedéseket is bejelent, amiért „Oroszország kirívóan megsértette nemzetközi kötelezettségvállalásait”. Azt is hozzátették, hogy Joe Biden egyeztetett  Emmanuel Macron francia államfővel, valamint Olaf Scholz német kancellárral, valamint  Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is.

A kérdés, hogy a fejleményeket – amelynek során az orosz haderő „békefenntartói” is bevonultak – most hogyan értékeli a Nyugat: háborús helyzetként, melyre a legsúlyosabb szankciókkal, vagy csupán további eszkalációként, amelyre korlátozottan válaszolnak.

Költözik a követség

Amerikai hírügynökségi információk szerint a Biden-adminisztráció elrendelte, hogy az amerikai nagykövetség még Ukrajnában maradt munkatársai is hagyják el a kelet-európai országot. A külügyi tárca február közepén jelentette be, hogy a kijevi nagykövetségen megszünteti az amerikaiaknak nyújtott konzuli szolgáltatást, amelyet átmenetileg a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) városában lévő amerikai képviseleten vehetnek igénybe. A Bloomberg értesülései szerint a nagykövetséget most Lengyelországba költöztetik.

Emmanuel Macron francia államfő „célzott európai szankciókat” szorgalmazott, Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő ugyancsak azonnali válaszlépést követelt, és a balti államok is haladéktalan cselekvést sürgettek.  A lett külügyi tárca szóvivője már be is jelentette, hogy Javelin típusú hordozható páncéltörő rakétarendszereket küld Ukrajnába. Az unió is szankciókat ígért, korábban már az Európai Unió is kidolgozott egy csomagot Moszkvával szemben, amely csak élesítésre vár. Facebook-bejegyzésében Orbán Viktor is világossá tette, hogy

Magyarország részese a közös uniós álláspontnak.

Az MTI híradása szerint az unió első reakciója sem váratott sokat magára, a Külügyi Tanács újabb öt személyt vett fel „az Ukrajna területi egységét, önállóságát és függetlenségét aláásó vagy fenyegető cselekményekért felelősekkel szemben bevezetett szankciós listájára.” Ezt a választ azonban később újabbak követhetik.

Liz Truss brit külügyminiszter ugyancsak közölte, hogy London újabb szankciókat jelent be Moszkvával szemben, de részleteket nem közölt. 

Nagyon rossz előjel, nagyon sötét jelzés

– értékelte Putyin lépését Boris Johnson is. Hozzátette, a kelet-ukrajnai válság rendezését szolgáló minszki megállapodások, az egész minszki folyamat semmissé tételével ér fel. Kilátásba helyezték azt is, hogy további fegyvereket szállítanak Ukrajnába.

Vlagyimir Putyin bejelentésének hírére az orosz tőzsde máris óriásit zuhant, nagyobbat, mint a 2008-as világválság idején.

Hasonló szellemben a NATO is arra figyelmeztetett, hogy a Donyecki Népköztársaság és a Luhanszki Népköztársaság elismerése aláássa Ukrajna önállóságát és területi egységét, erodálja a kelet-ukrajnai konfliktus megoldására irányuló erőfeszítéseket, és megsérti a minszki megállapodásokat, amelyeknek Oroszország is részes fele.

Ukrajna kérvényezte az ENSZ Biztonsági Tanácsának azonnali összehívását – amelyben Oroszország állandó, vétóval rendelkező tag.

A donyecki és luhanszki „népköztársaságok” orosz elismerése António Guterres ENSZ-főtitkár értékelése szerint sérti a világszervezet alapokmányát

– csatlakozott a bíráló hangokhoz a világszervezet is. Guterres szerint Oroszország e lépésével megsértette Ukrajna területi épségét és szuverenitását.

Felháborodottan reagált nyilatkozatában a német és svéd külügyminiszter, az osztrák kancellár, a román államfő, a kanadai és ausztrál miniszterelnök, de még az egyébként Moszkvával jó viszonyt ápoló Aleksandr Vucic is. 

Ez a döntés teljességgel felborítja a globális biztonsági rendszert, és a biztonság politikai rendet is. Ez a helyzet fogja feltehetőleg a legkomolyabb kihívást jelenteni számunkra az elkövetkező 10-20 évben. Változik a világrend

– figyelmeztetett a szerb elnök.

Borítókép: Joe Biden amerikai (b) és Vlagyimir Putyin orosz elnök a Genfi-tó partján található La Grange-villában rendezett csúcstalálkozójukon 2021. június 16-án.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában