Áttért az iszlámra

2022.02.07. 08:55

Férjhez akarta adni 12 éves lányát egy olasz nő

Az iszlámra néhány éve áttért nő hozzá akarta adni 12 éves gyermekét az élettársa 22 éves testvéréhez. A rendőrség semmit sem tudott az eseményekről, mígnem az apa fel nem jelentette a volt feleségét.

Az iszlám hitre áttért édesanya úgy döntött, hogy férjhez adja gyermekét egy pakisztáni férfihoz Olaszországban. A mindössze 12 éves kislányt a kényszerházasság elől az apja közbelépésének köszönhetően sikerült megmenteni, aki feljelentette az anyát, és kérvényezte a leccei kerületi bíróságtól, hogy a volt felesége szülői jogait függesszék fel. A kislányt átmenetileg az apai nagyszülőknél helyezték el, és csak védett környezetben, felügyelet mellett találkozhat azt édesanyjával. A lány édesanyja, aki egy olasz származású nő, néhány évvel ezelőtt tért át az iszlám hitre, miután megismerkedett a bevándorló háttérrel rendelkező pakisztáni férjével, akivel Pakisztánban házasodott össze – írja a V4NA.

A Salento régióban élő lányt a 22 éves mostoha nagybátyja akarta feleségül venni. A leccei ügyészség aktáiban található anyagokból kiderül, hogy a kislányt az anyja és a mostohaapja arra kényszerítette, hogy éjjel-nappal elfátyolozva éljen, és egy, a Koránt ábrázoló karkötőt viseljen.

A lány megpróbáltatásai azután értek véget, hogy az apja, aki szintén Salento régióból származik, a bírósághoz fordult, miután tudomást szerzett volt felesége szándékáról. A rendőrök ezek után kihallgatták a lányt, aki megerősítette, hogy valóban kényszerházasságra akarják kötelezni. Azt is elárulta, hogy a jegyese folyamatosan megfigyeli őt.

A leccei bíróság által hozott intézkedés garantálja, hogy ne tudja az anya elvinni Pakisztánba a lányát, ahol házasságot köthetne a 22 éves férfival. Az anyját továbbá házasságra kényszerítéssel, családon belüli bántalmazással és erőszakkal, kiskorú elrablásával és fogva tartásával, illetve a gyermek elhanyagolásának bűncselekményével vádolta meg az ügyészség. A rendőrség most esetleges szexuális visszaélések után kutat.

A fiatalkorúakkal kapcsolatos bűnügyekkel foglalkozó ügyész, Stefania Mininni kérésére az anya kizárólag védett környezetben találkozhatott a kislánnyal. Az olasz hatóságok továbbá felfüggesztették a lány útlevelét, és visszavonták a külföldre utazáshoz való jogosultságát annak érdekében, hogy az anyja semmilyen esetben se tudja kivinni a lányát Pakisztánba.

Borítóképünk illusztráció (Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában