Sokszor kérdezni sem engedik a sajtó képviselőit

2022.01.08. 10:06

A baloldal gúnyt űz a sajtószabadságból

A szivárványkoalíció számos prominenséhez hasonlóan Márki-Zay Péter sem veszi komolyan a sajtó- és szólásszabadság normáit. A baloldal miniszterelnök-jelöltjének új sajtófőnöke egy alkalommal még taszigálta is a Mediaworks Hírcentrumának riporterét. Csak az utóbbi néhány hónapból is jó pár olyan eset említhető, amikor a Gyurcsány-koalíció prominensei sértő, megalázó megjegyzéseket tettek az övéktől eltérő nézeteket valló újságírókra, s az is szinte bevett gyakorlattá vált, hogy kérdezni sem engednek. Arra is akadt példa, hogy csak a baráti sajtóval közölték egy-egy tájékoztató esemény helyszínét.

Ahelyett, hogy Márki-Zay Péter kiállna a sajtó elé, és válaszokat adna az újságíróknak, amikor azok az ellentmondásos kijelentéseiről kérdezik, a baloldal miniszterelnök-jelöltje inkább csak menekül ezekből a szituációkból. Ráadásul a hódmezővásárhelyi polgármester új sajtófőnöke azt a baloldalon már rutinná vált gyakorlatot folytatja, hogy az övékétől eltérő világnézetű médiamunkásokkal fölényesen és arrogánsan bánik. 

Péterfi Judit még azt is megpróbálta megakadályozni, hogy a sajtó egyáltalán megszólítsa Márki-Zayt, sőt a Mediaworks Hírcentrumának riporterét még taszigálta is. 

Időnként a szivárványkoalíció kormányfőjelöltje sem tudja palástolni az arroganciáját. A tavaly nyári Tranziton az egyik olyan nézőt inzultálta, aki neki nem tetsző nézeteinek adott hangot: komoly politikustól meglehetősen szokatlan stílusban azt kiáltotta oda, hogy „gyere ide!”. Mindez még különösebb annak fényében, hogy a baloldal önképének központi eleme a szólás- és sajtószabadság fontosságának hangsúlyozása.

Én egy olyan országban szeretnék élni, ahol az embert hagyják dolgozni. Ahol a tanár taníthat, az újságíró kérdezhet 

– ezt Karácsony Gergely mondta, amikor elindult a baloldal miniszterelnök-jelöltje pozícióért. Ehhez képest a főpolgármester egy percig sem felelt meg a saját maga által felállított mércének, hiszen rendszeresen csak a baráti médiát tájékoztatja egy-egy sajtóeseményéről, a jobboldali újságíróknak pedig legfeljebb egy kérdést engedélyez, amelyre sok esetben érdemi válasz helyett személyeskedő, sértő megjegyzéssel felel. A Városháza-gate-tel kapcsolatos egyik tavaly novemberi sajtótájékoztató helyszínét csak a baloldali sajtóval közölte, s amikor a Mediaworks Hírcentrumának főmunkatársa ezt számonkérte rajta, akkor Karácsony azt a pökhendi választ adta, hogy „Uramisten, skandalum!”. 

A korrupciógyanús módon eladott fővárosi ingatlanokról szóló másik novemberi sajtótájékoztatón ugyancsak meglehetősen flegmán járt el Karácsony: a konzervatív médiumok kérdéseire a szemét forgatta, a plafont bámulta, miközben nagyokat sóhajtozott, ám érdemi válaszokat nem adott. Karácsony akkor is méltatlanul bánt a sajtóval, amikor tavaly tavasszal a nyelvvizsgabotrányáról kérdezte az MTV riportere. 

Akkor a főpolgármester válasz helyett indulatosan ráförmedt az újságíróra, hogy szégyellje magát. 

Érdemes felidézni, hogy Tarlós István hivatali idejében hetente-kéthetente tartott Budapest-infót, ahol órákon át szabadon kérdezhették az újságírók, politikai oldaltól függetlenül.A szivárványkoalíció prominensei közül sokan gondolkodnak hasonlóképpen a sajtó- és szólásszabadságról. Pikó Andrást, Józsefváros momentumos hátterű polgármesterét rendszeresen készteti emelt hangon előadott, kioktató monológra egy-egy neki szegezett kérdés. Az is emlékezetes, hogy a Karácsony-párti Szabó Tímea indulatos kirohanásában lehülyézte a Pesti TV riporterét, akinek a „bűne” csak egy kérdés feltevése volt, vagy amikor Gyurcsány Ferenc szinte ölre ment egy nemtetszését kifejező résztvevővel egy nyári lakossági fórumon. Jakab Péter civil ruhás testőrei ennél tovább mentek, és tavaly nyáron le is tepertek és fojtófogással szorongattak egy járókelőt. Egy másik alkalommal a Jobbik elnöke, valamint annak állítólagos kabinetfőnöke, Molnár Enikő közösen szidalmazták egy munkagép vezetőjét, amiért az a kampányeseményük közelében „merészelt” dolgozni. A magyar egészségügyet lejárató álhírvideókat is jegyző Korózs Lajos (MSZP) már a kormánypárti újságírók látványa is hisztérikus kirohanásokra sarkallja. A Mediaworks Hírcentrumának riporterével több alkalommal is még azt megelőzően kezdett hadonászva kiabálni, hogy az újságíró feltette volna a kérdését.

Borítókép: Márki-Zay Péter (Forrás: M1 Híradó)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában