Járvány

2021.12.04. 15:25

Merkel a fertőzés veszélyeire figyelmeztetett utolsó videoüzenetében

A távozó kancellár megköszönte az emberek megfontoltságát és belátását, valamint azt, hogy saját maguk és polgártársaik védelmében betartják a koronavírus-járvány miatti óvintézkedéseket.

Angela Merkel leköszönő német kancellár utolsó heti videoüzenetében arra szólította fel Németország lakóit, hogy vegyék komolyan a koronavírust, és oltassák be magukat.

A negyedik hullám közepén vagyunk, a helyzet nagyon komoly, az ország egyes részeiben pedig drámainak nevezhető

- figyelmeztetett Merkel szombaton.

Minden oltás számít – nyomatékosította a kancellár. Emlékeztetett: az intenzív osztályok túlterheltek, ami miatt több súlyos beteget kevésbé zsúfolt kórházakba kellett átszállítani.

A halottak száma „szörnyen magas”, a „hátrahagyott családtagok és barátok pedig összezavarodottak, tanácstalanok és tehetetlenek” – tette hozzá.

Merkel szerint a helyzet különös keserűségét az adja, hogy a halálesetek többsége az oltással elkerülhető lenne.

A távozó kancellár egyúttal megköszönte az emberek megfontoltságát és belátását, valamint azt, hogy saját maguk és polgártársaik védelmében betartják a koronavírus-járvány miatti óvintézkedéseket.

„Önök vannak többségben országunkban” – mondta. „Nap mint nap tanúbizonyságot tesznek a polgári lelkületről, amely olyan csodálatossá teszi országunkat, és amely nélkül egyetlen kancellár és egyetlen kormány sem érhet el semmit” – fűzte hozzá.

A következő nehéz heteket csak közös erőfeszítéssel lehet átvészelni – jelezte Merkel. „Szívemből kívánom, hogy közösen sikerüljön” – jegyezte meg.

Merkel a következő héten távozik tisztségéből. Helyét Olaf Scholz veszi át, aki a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), a Zöldek és a Szabad Demokrata Párt (FDP) szövetségét fogja vezetni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában