Érzéketlen fenyegetőzés

2021.12.15. 18:01

Márki-Zay Péter bizalmi embere senkinek nem adna segélyt

Kész Zoltán nem hisz a segélyezésben és az esélyegyenlőségben sem.

Radikális is vagyok, mert nem hiszek a segélyezésben, sőt még az esélyegyenlőségben sem. Biztos, hogy szépen hangzik ez az egyenlősdi, de értsük már meg, hogy olyan sosem lesz, hogy mindenki egyenlő

- minderről Kész Zoltán, Márki-Zay Péter jobbkeze beszélt - írja az Origo. Mindez azért is érdekes, mert a baloldali listavezetőt támogató pártok az elmúlt években az Országgyűlés mindegyik ülésén legalább 15-20-szor elmondták, hogy hatalomra kerülve növelni fogják a segélyezés összegét. Mindezek mellett folyamatosan síkra szállnak a minél nagyobb esélyegyenlőség mellett. De kicsoda is Kész Zoltán?

Titkos amerikai út

Kész Zoltán 2019 májusában Márki-Zay-jal közösen az Egyesült Államokba utazott. Már az elején rendkívül gyanús volt, amikor Márki-Zay Péter és Kész Zoltán közölték, hogy meghívták őket az amerikai külügyminisztériumba, de az még gyanúsabbá tette a dolgot, hogy sem a meghívóik nevét nem voltak hajlandóak elárulni, sem azt, kivel fognak tárgyalni.

A nagyobb átláthatóság jegyében azt is „elfelejtették" tudatni a közvéleménnyel, hogy ki fizette az útjukat.

A titkolózás után a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) nevű balliberális gittegylet elnökségi tagjai hatalmas baloldali médialelkesedés közepette indultak el Washingtonba, hogy ott a magyarországi helyzetről „tárgyaljanak" az amerikai „külügyminisztérium" tisztségviselőivel. Az állítólagos „találkozó" után azonban sem Márki-Zay, sem Kész nem közölte, hogy pontosan kikkel is találkoztak, illetve kikkel tárgyaltak.

Kész Zoltán szociálisan egészen szélsőségesen érzéketlen fenyegetőzése meglehetősen rímel Márki-Zay Péter minimálbér-ellenes mondataira.

Háború a minimálbér ellen

Én nem feltétlenül tartom szükségesnek a minimálbért se

- mindezt Márki-Zay Péter, a baloldal jelöltje egy friss videóban mondta. Gyurcsány jelöltjének a kijelentése abban az esetben, ha megvalósulna, hatalmas káoszt és fizetéscsökkenést okozna a magyar gazdaságban. Ezzel szemben az Orbán-kormány nem megszüntette, hanem folyamatosan emelte a minimálbért a mögöttünk hagyott 11 évben. Jövőre már 200 ezer forint lesz a minimálbér, és ez rengeteg egyéb juttatás értékét is nagyban növeli.

A minimálbérnek, ha belemennénk, rengeteg hátránya is van - mondta Márki-Zay Péter egy másik videóban.  

A baloldal jelöltjének nagyon veszélyes a kijelentése: ha megszűnne Magyarországon a minimálbéres szabályozás, akkor abból óriási káosz keveredne.

Nemcsak a fizetések, hanem a jóléti juttatások jelentős része is a minimálbér szintjéhez van igazítva.

A minimálbér megszüntetése pedig kiszolgáltatná a magyar dolgozókat a cégek kénye-kedvének, nagy valószínűséggel komolyan csökkentenék a fizetéseket is.

Ezt követően pedig Márki-Zay azt közölte,

én azt mondtam, hogy én személy szerint közgazdászként nem tartom különösebben indokoltnak vagy szükségesnek a minimálbért. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában