Baloldali belharcok

2021.12.12. 14:45

Gattyán György: Az ellenzéki összefogás egy félreértés

Az üzletember kijelentette: nem célja miniszterelnöknek lenni, de ha úgy alakul, hogy nincs más, akkor elvállalja a szerepet. Azt viszont sérelmezte, hogy a baloldal a Friderikusz Podcast előzetesének bemutatása után azonnal nekirontott, ahelyett, hogy egyeztetést kezdeményeztek volna vele.

Teljesen mindegy, melyik múlt kormányoz. Az ellenzéki összefogás egy félreértés, kinek van ott valójában ereje? A DK-nak és a Jobbiknak. A többi párt két százalék körül van. Ennyit én három hónap alatt simán összeszedek, ők meg 4-8-12 év alatt érték el. Elnézést, hogy meg mertem jelenni 

idézi Gattyán György Forbesnak adott interjúját a Magyar Nemzet. Gattyán nemrégiben bejelentette: több száz millióból létrehozott mozgalmából pártot alapítana, majd el is indulna a 2022-es országgyűlési választásokon.

 A milliárdos üzletember szerint a baloldaliak összefogása sosem fog kétharmadot összeszedni, ugyanakkor úgy véli, neki erre sokkal jobb esélyei vannak: 

– Ha a számokat nézzük, nekik lehetetlen összeszedni a kétharmadot azzal a múlttal, amit cipelnek. Nem azt mondom, hogy nekem lehet, hanem hogy sokkal több esélyem van rá, mint nekik

 – hangoztatta az interjúban, megjegyezve: a Friderikusz Podcast előzetesének bemutatása után, amelyben bejelentette, hogy politikai pályára lép, úgy beleállt az ellenzék, hogy korábban egy szót sem beszéltek vele, sőt azóta sem keresték. 

A beszélgetés során az is kiderült, hogy 

Gattyánnak már bejegyzett pártja is van, de egyéb részleteket nem volt hajlandó elárulni, mondván: egyelőre nem aktív, és talán ez nem is annyira fontos most, jelenleg ugyanis nem a pártépítés az elsődleges cél.

Ha azonban aktivizálják a pártot, össze kell gyűjtenie azt a 106 embert, aki valóban tudja képviselni az adott választókerületet, és nincs káoszos politikai múltja – fűzte hozzá. Az üzletember azt is kijelentette, hogy nem célja miniszterelnöknek lenni, de ha úgy alakul, hogy nincs más, akkor elvállalja a szerepet, az első intézkedése pedig az lesz, hogy a miniszterelnöki és ugyanígy a miniszteri tisztséget is maximum két ciklusra korlátozza.

A teljes interjú IDE kattintva érhető el. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában