Vérontás

2021.11.05. 16:09

Tizenkét éves ISIS-terrorista végzett ki két katonát

Az Iszlám Állam közzétett egy videót, amelyen az látható, ahogy egy Boko Haram tag, egy 12 éves gyerek kivégez két nigériai katonát.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Egy 17 perces videót tett közzé az Iszlám Állam, amelyben az ISWAP (az ISIS nyugat-afrikai ága) 2021-es, tavaszi támadásait mutatják be. A videóban látható, ahogy egy 12 éves Boko Haram tag két nigériai katonát végez ki egy AK-47-essel – írja a V4NA.

A videós összeállításból több részlet is kikerült a közösségi oldalakra. Ezekből kiderül, hogy milyen felszerelése van a terroristáknak. Részben ez az erődemonstráció is a céljuk a felvételek bemutatásával.

Nigériában különösen aktív az Iszlám Állam nyugat-afrikai ága, az ISWAP, melynek riválisa a dzsihadista Boko Haram terrorszervezet. Idén nyáron azonban már arról érkeztek hírek, hogy a Boko Haram egy csoportja hűségesküt tett az ISIS-nek. Akkor szintén egy videót tettek közzé, melyben kijelentik, hogy összefognak a hitetlenek elleni harcban.

Nigériában a legnagyobb veszélyben a keresztények vannak.

Az Open Doors szervezet 2021-es jelentése szerint Pakisztán után Nigériában ölték meg a legtöbb keresztényt 2019 novembere és 2020 októbere között a hite miatt, és ebben az időszakban rekordot döntött a gyilkosságok száma.

A Száhel-övezetben és Nigériában több millió fulani muzulmán él, akik több száz klánt alkotnak. Közülük sokan egyáltalán nem vallanak szélsőséges nézeteket, néhány fulani azonban ragaszkodik a radikális iszlamista ideológiához, mutat rá az Egyesült Királyság vallásszabadsággal foglalkozó parlamenti szervezetének (APPG) jelentése.

Ők az ISWAP és a Boko Haram stratégiájához hasonló módszereket alkalmaznak annak érdekében, hogy elfoglalják a térségben élő keresztények földjeit, és rájuk kényszerítsék az iszlám vallást.

Az elmúlt fél hónapban 10 keresztényt öltek meg szélsőségesek több támadás során, mutat rá a Christian News.

Vasárnap egy istentisztelet elleni támadásban két ember meghalt, több tucat hívőt pedig elraboltak fegyveres fulani pásztorok. Október 25-én négy embert megöltek, és hármat megsebesítettek, október 24-én pedig két ember halt meg és többen megsérültek, amikor fulani szélsőségesek főleg keresztények laktak falvakra támadtak.

Október 11-én egy lelkipásztort és egy hívőt öltek meg, miután nem voltak hajlandóak lemondani keresztény hitükről.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában