Járvány

2021.11.19. 05:54

Görögországban további korlátozásra kell számítaniuk az oltatlanoknak

Hétfőtől csak a beoltott emberek léphetnek be a fedett nyilvános helyiségekbe, a mozikba, színházakba, bárokba, tavernákba, fodrászatokba és edzőtermekbe.

További korlátozásokat vezetnek be Görögországban a koronavírus ellen be nem oltott állampolgárokkal szemben, mivel még mindig magas a fertőzés aránya – jelentette be csütörtök este Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök.

Hétfőtől csak a beoltott emberek léphetnek be a fedett nyilvános helyiségekbe, a mozikba, színházakba, bárokba, tavernákba, fodrászatokba és edzőtermekbe – mondta a politikus az állami rádióban.

Eddig az oltatlanok is bemehettek ezekre a helyekre, ha 48 óránál nem régebbi negatív koronavírusteszt-eredményt mutattak fel.

A kormányfő elmondta, hogy minden 60 éves és idősebb embernek legkésőbb hét hónappal a második oltás után harmadik emlékeztető oltást kell kapnia, hogy oltási bizonyítványa érvényes maradjon.

A görög vezető hozzátette, javasolni fogja az Európai Bizottságnak, hogy tegye ezt az egész Európai Unióra kiterjedő normává.

„Csak így leszünk képesek egy jobb karácsonyt ünnepelni” – hangoztatta.

Azok, akik még mindig ódzkodnak az oltástól, másképp gondolkodnának, ha hallanák, mit tapasztaltak az intenzív osztályokon az oltatlanok, akik megbetegedtek„ – fejtette ki Mitcotákisz.

A mintegy 11 milliós ország lakosságának körülbelül 61 százaléka kapta meg az összes szükséges oltást, jóllehet a hatóságok korábban azt remélték, hogy ez az arány őszre eléri a 70 százalékot.

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök esti adatai szerint Görögországban az elmúlt 28 napban 149 630 esetet regisztráltak, 1527-en meghaltak. A járvány tavalyi kezdete óta már 861 117 fertőzöttről és 17 075 halottról tudni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában