Károly herceg helyettesítette

2021.11.14. 13:59

A királynő nélkül emlékeztek meg Londonban a brit háborús halottakról

II. Erzsébet hátfájdalmai miatt az utolsó pillanatban lemondta a részvételt.

A több mint egy évszázadra visszanyúló hagyománynak megfelelően gyászünnepséggel emlékeztek meg vasárnap Londonban az I. világháború és az azóta eltelt évtizedek konfliktusainak brit katonaáldozatairól. Az idei megemlékezésen az udvar előzetes bejelentésével ellentétben nem volt jelen II. Erzsébet királynő, aki hátfájdalmai miatt az utolsó pillanatban lemondta a részvételt.

A Remembrance Sunday, vagyis az emlékezés vasárnapja mindig az I. világháború harci cselekményeit lezáró tűzszünet évfordulójához, november 11-éhez legközelebbi vasárnapon esedékes.

Az 1919 óta évente megrendezett központi emlékünnepség helyszíne ezúttal is a háborús halottak tiszteletére emelt, London kormányzati negyedének közepén álló emlékmű, a Cenotaph volt.

A parlament híres toronyórája, a Big Ben 11 órát jelző harangjátéka után a felsorakozott tömeg – köztük a brit fegyveres erők több mint tízezer veteránja – kétperces néma főhajtással tisztelgett a halottak emléke előtt.

A kétperces csend kezdetét és végét a brit hadsereg egy első világháborús ágyújának lövései jelezték.

Ezután helyezte el a királynő koszorúját az uralkodó elsőszülött fia, Károly trónörökös, aki éppen vasárnap ünnepelte 73. születésnapját.

A Buckingham-palota – a királyi család első számú londoni rezidenciája és hivatala – alig három napja még azt közölte, hogy II. Erzsébet királynő jelen lesz a háborús áldozatok emléke előtt tisztelgő vasárnapi londoni ceremónián.

Az udvar azonban vasárnap, nem sokkal a megemlékezés kezdete előtt bejelentette, hogy a 95 esztendős uralkodó mégsem tud részt venni a rendezvényen, mivel izomrándulás miatt hátfájdalmakkal küszködik, és emiatt komoly sajnálkozással ugyan, de kénytelen volt lemondani részvételét a gyászünnepségen.

A királynőnek ez lett volna az első nyilvános, hivatalos megjelenése azóta, hogy orvosai a múlt hónapban pár hét pihenést írtak elő számára.

Az uralkodó az utóbbi hetekben két másik jelentősebb programot is lemondott: a múlt hónapban a tervekkel ellentétben nem utazott el Észak-Írországba, és múlt hétfőn nem volt jelen a skóciai Glasgowban rendezett ENSZ-klímacsúcs nyitófogadásán sem.

Október második felében az udvar részletek ismertetése nélkül bejelentette, hogy II. Erzsébet királynő egy éjszakát kórházban töltött „bizonyos előzetes jellegű vizsgálatok elvégzése céljából”, de már másnap visszatért állandó rezidenciájára, a London nyugati határában fekvő Windsorba.

Orvosai október végén ugyanakkor még legalább további kétheti pihenést rendeltek el, azzal az engedménnyel, hogy könnyebb, íróasztali munkákat végezhetett, és videókapcsolaton keresztül audienciákat is tarthatott.

Az udvar azonban már akkor hangsúlyozta, hogy a királynőnek határozott szándéka a személyes részvétel a Remembrance Sunday londoni megemlékezésén, és a Buckingham-palota szóvivője csütörtök este még azt közölte, hogy az uralkodó jelen lesz a vasárnapi ceremónián.

Udvari illetékesek hangsúlyozták, hogy a hátfájdalmak, amelyek miatt a királynő végül mégsem vett részt a megemlékezésen, nincsenek összefüggésben a múlt havi kórházi kivizsgálás és az utána elrendelt pihenés okaival, egyszerű izomrándulásról van szó, amely nem igényel kórházi kezelést.

II. Erzsébet királynő a korábbi évtizedekben személyesen is megkoszorúzta a londoni emlékművet, ám miután néhai férje, Fülöp edinburghi herceg 2017-ben visszavonult a közélettől és befejezte hivatalos szerepléseit, az uralkodó sem koszorúz. Azóta Károly trónörökös helyezi el minden évben a királynő koszorúját, ahogy ez vasárnap is történt.

Az idei Remembrance Sunday volt az első ilyen megemlékezés azóta, hogy Fülöp herceg elhunyt.

Fülöpöt, aki a brit királyi haditengerészet tengernagyi rangját viselte és a második világháborúban aktív haditengerészeti szolgálatot teljesített, április 9-én, századik születésnapja előtt néhány héttel érte a halál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában