Diplomácia

2021.10.21. 20:03

Washington Phenjannak: elérkezett a tartós és tartalmi párbeszéd ideje

Elérkezett a tartós és tartalmi párbeszéd ideje az Egyesült Államok és Észak-Korea között – jelentette ki szerdán Linda Thomas-Greenfield amerikai ENSZ-nagykövet a világszervezet Biztonsági Tanácsának (BT) zárt ajtók mögött tartott tanácskozását követően.

Az ENSZ BT rendkívüli ülését az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kezdeményezésére hívták össze annak nyomán, hogy a kommunista ország kedden tengeralattjáróról indított, új típusú ballisztikus rakétát (SLBM) tesztelt.

Thomas-Greenfield hangsúlyozta, hogy Washington felajánlotta Phenjannak az előfeltételek nélküli tárgyalások lehetőségét, illetve világossá tette az észak-koreai vezetés számára, hogy nem viseltet ellenséges szándékkal iránta.

„Észak-Koreának be kell tartania az ENSZ BT határozatait és elérkezett ideje a tartós és tartalmi párbeszédnek, amelynek célja megvalósítani a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítését” – jelentette ki az amerikai diplomata újságíróknak nyilatkozva.

Thomas-Greenfield kiemelte, hogy Joe Biden amerikai elnök kormánya kész komoly diplomáciai erőfeszítéseket tenni. A legújabb rakétatesztről szólva az amerikai diplomata elmondta, hogy „ez egy újabb felelőtlen provokáció” Phenjan részéről. „Illegális tevékenységekről van szó. Az ENSZ BT számos határozatát sértik, és teljességgel elfogadhatatlanok” – tette hozzá.

Írország, Franciaország és Észtország ENSZ-nagykövetei szintén elítélték a rakétatesztet, amely szerintük illeszkedik Észak-Korea provokációinak sorába. Egyben felszólították a phenjani vezetést, hogy tartsa magát az ENSZ BT által meghatározott korlátozásokhoz.

Az észak-koreai külügyi tárca egyik névtelenül nyilatkozó szóvivője – akit a KCNA állami hírügynökség idézett – közölte, hogy Washington túlreagálja a nemrég végrehajtott rakétatesztet, egyben pedig megkérdőjelezte az amerikai vezetés párbeszédre vonatkozó ajánlatának őszinteségét. Az illetékes hangsúlyozta, hogy a rakétateszt részét képezte Észak-Korea védelmi képességei erősítését célzó közép- és hosszútávú tervnek, amely viszont nem irányul az Egyesült Államok, sem más országok ellen.

Az észak-koreai szóvivő úgy fogalmazott, hogy Washington túlzóan provokatív lépést tett, amikor a rakétatesztről úgy nyilatkozott, hogy sérti az ENSZ BT határozatait és fenyegeti a regionális békét és stabilitást. Mint mondta, az Egyesült Államok kettős mércét alkalmaz a rakétafejlesztéseket illetően, ami kétségbe vonja párbeszédre vonatkozó ajánlatának hitelességét.

Az észak-koreai tisztségviselő kijelentette, hogy az Egyesült Államok és az ENSZ BT „sokkal súlyosabb következményekre számíthat”, ha a helytelen viselkedést választja. Egyben óva intett attól, hogy Washington és a világszervezet „egy időzített bombával babráljon”.

Észak-Koreát 2006 óta egyre szigorúbb büntetőintézkedésekkel sújtották azzal a céllal, hogy megbénítsák a kommunista rezsim nukleáris és ballisztikus rakéta programját. Az ENSZ vonatkozó határozatai egyben tiltják az akár nukleáris robbanófejek hordozására is képes ballisztikus rakéták tesztjét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában