bírói tanács

2021.10.22. 22:12

Szánthó Miklós: ez van, nekünk ilyen diktatúra jutott

A Kúria egyik, kormányellenes bírája beállt genderistának és a nyílt társadalom hálózatával karöltve letiltotta az egyik kérdést a gyermekvédelmi népszavazás ügyében.

Az Így darálta be a Fidesz a bíróságokat című epizódban ma a Kúria egyik, kormányellenes bírája beállt genderistának és a nyílt társadalom hálózatával karöltve letiltotta az egyik kérdést a gyermekvédelmi népszavazás ügyében – arra hivatkozva, hogy a nemátalakító műtétek hozzáférhetetlenné tétele korlátozza a kiskorúak önrendelkezési jogát! – írta hivatalos Facebook-oldalán az Alapjogokért Központ igazgatója – adta hírül a Magyar Nemzet.

A Kúria Kovács András vezette tanácsa ma a Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nemátalakító kezelések? népszavazásra javasolt kérdés hitelesítését megtagadta.

A tanács szerint ugyanis a nemátalakító kezelések elérhetőségének tiltása a „kiskorú alapjog-gyakorlását, önrendelkezési jogát és a testi integritáshoz való jogát korlátozná”, a „tiltás az önrendelkezési jog olyan mértékű korlátozását jelentené, amely az emberi méltóságból levezetett önrendelkezési jog lényegi magját vonná el”.

Tehát a bírói tanács úgy gondolja, hogy lehetővé kell tenni a még befolyásolható, önálló döntés meghozatalára csak részlegesen vagy teljesen képtelen kisfiúk vagy kislányok számára, hogy kislányok vagy kisfiúk lehessenek

– írta Szánthó Miklós.

A Kovács-féle tanács azt is megérvelte, hogy a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való joga viszonylagos, mivel az az úgynevezett interszexuális személyekre nem vonatkozik – hiszen szerintük az Alaptörvény csak azokról beszél, akik „férfiaknak vagy nőknek születnek”, míg inter- meg transzszexuális (???) emberekről (gyerekekről) nem ejt szót, ergo nem is szabályozza.

Kovács András bíró egyébként nem ismeretlen a politikai jellegű döntések meghozatalában: szintén az általa vezetett tanács volt például még 2018-ban, mely érvénytelenített több ezer határon túli voksot az országgyűlési választásokon, egy mandátumtól éppen megfosztva a Fideszt és odaadva azt a Jobbiknak.

– olvasható a bejegyzésben.

Szánthó Miklós kiemelte, Kovács volt az, aki 2019-ben ezt követően egy „szakmai konferencián” azt mondta:

Magyarországon nincs jogállam.

Az is érdekes, hogy nemcsak az ítélkező bíró, de a népszavazási kérdést megtámadó szervezet is jól ismert az úgynevezett perlési politizálásban: a nyílt társadalom eszmeköréhez tartozó TASZ fordult a Kúriához ezen (és a másik négy népszavazási) kérdés ügyében a bírósághoz.

Ez van, nekünk ilyen „diktatúra” jutott

– zárta sorait Szánthó Miklós.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget