incidens

2021.10.30. 19:27

A tigréi erők elfoglaltak egy jelentős várost Etiópia Amhara régiójában

Az amerikai kormány a beszámolókra válaszul felszólította a feleket, hogy azonnali hatállyal, feltétel nélkül kezdjenek el a tűzszünetről tárgyalni.

A lázadó tigréi erők közölték szombaton, hogy elfoglalták Etiópia Amhara régiójában a stratégiai jelentőségű Desze városát, ahol az amhara nemzetiségűek tízezrei kerestek menedéket az egyre súlyosabb harcok elől.

A tigréi harcosok kiszorították az etióp kormányerőket Deszéből, és tovább nyomulnak a közeli Kombolcsa irányában – mondta a Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) szóvivője a Reuters hírügynökségnek műholdas telefonról egy meg nem nevezett helyről. Hozzátette, hogy a tigréi erők számos etióp katonát ejtettek foglyul.

Az etióp kormány visszautasította az erről szóló állításokat, amelyeket álhíreknek nevezett, egyúttal közölte: a TPLF támadása kudarcot vallott. A dpa német hírügynökség megjegyzi: a Deszében uralkodó helyzetet nem sikerült független forrásból ellenőrizni.

A Reuters szerint Deszében egy iskolaigazgató elmondta, hogy szombat reggel látta az etióp katonákat visszavonulni a városból Kombolcsa felé, és hogy péntek óta nincs áramszolgáltatás a városban. Egy másik helyi lakos szintén azt mondta, hogy a városban nincs áram, és hogy a szövetségi hadsereg kivonult. Mindketten azt állították, hallották, hogy TPLF harcosai a városban vannak, de nem látták őket.

Az amerikai kormány a beszámolókra válaszul felszólította a feleket, hogy azonnali hatállyal, feltétel nélkül kezdjenek el a tűzszünetről tárgyalni. „Megismételjük felhívásunkat a TPLF-hez, hogy vonuljon ki Amhara és Afar régiókból, vessen véget előrenyomulásának Desze és Kombolcsa városokban és azok környékén” – fogalmazott egy közleményben Ned Price amerikai külügyi szóvivő.

„Felszólítjuk a TPLF-t, hogy ne vessen be tüzérséget a városok ellen, és megismételjük határozott tiltakozásunkat a számtalan életbe került légicsapásokkal (amelyeket az etióp hadsereg hajt végre) szemben Mekelében és Tigré egyéb részein” – közölte.

„Ennek a konfliktusnak nincs katonai megoldása, és minden félnek feltétel nélkül tárgyalásokat kell kezdenie a tűzszünetről” – hangsúlyozta.

Desze elfoglalása stratégiai előny lenne a TPLP számára a központi kormányerőkkel szemben, akik megpróbálják kiszorítani őket az Amhara régióból.

A nagyváros mintegy 385 kilométerre fekszik az etióp fővárostól, Addisz-Abebától, és ez a legdélebbi Amhara-város, ahová a lázadó harcosok a régióba történő júliusi benyomulásuk óta eljutottak.

A háború tavaly novemberben tört ki a szövetségi csapatok és az etnikai alapon szerveződött Tigréi Népi Felszabadítási Front fegyveresei között. Az összecsapások azóta átterjedtek a szomszédos Afar és Amhara régiókra. A harcokban és légicsapásokban ezrek vesztették életüket, súlyos humanitárius válság alakult ki, és több mint 2 millió ember kényszerült elhagyni lakhelyét.

Október közepén a TPLF azt közölte, hogy a központi kormány erői szárazföldi offenzívát indítottak, hogy kiszorítsák őket Amharából. A hadsereg csütörtökön azt mondta, hogy a térségben heves összecsapások folynak, de a lázadókat vádolta a harcok kirobbantásával.

A térségbe nem engedik be a segélyszervezeteket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában