Iszlám Állam

2021.09.07. 16:58

Svédországban háborús bűnök miatt tartóztattak le két nőt

Azzal gyanúsítják őket, hogy Szíriában követtek el háborús bűncselekményeket. Ez volt az első ilyen letartóztatás a skandináv országban.

Az ügyészség közleménye szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet által egykor uralt területről hétfőn három nő érkezett a stockholmi repülőtérre. Kettőt letartóztattak, míg a harmadikat, akit nem tekintenek vádlottnak, a kihallgatást követően elengedték.

A két, ügyben eljáró ügyész, Hanna Lemoine és Karolina Wieslander, a TT svéd hírügynökségnek elmondta, hogy a két letartóztatottra további kihallgatás vár, mielőtt az ügyészség eldönti, hogy hivatalosan is vádat emeljenek-e ellenük.

Az SVT svéd televízió szerint az egyik nő ellen népirtás és emberiesség elleni bűnök miatt is vádat emelhetnek.

A TT szerint az északkelet-szíriai kurd regionális kormányzat, amelynek területén 2017-es összeomlása előtt az Iszlám Állam „kalifátusának” főhadiszállása működött, júniusban úgy döntött, hogy kitoloncolja a nőket, akik a terrorszervezet tagjai voltak és svéd állampolgárok.

„Nem tudjuk igazságszolgáltatás elé állítani őket, nincsenek meg hozzá az erőforrásaink” – nyilatkozta a TT-nek Sijar Ali, a kurdok skandináviai képviselője.

Anne Linde svéd külügyminiszter arról tájékoztatta a TT-t hétfőn, hogy Svédország, más országoktól eltérően, nem szállította haza azokat az állampolgárait, akik Szíriában csatlakoztak az Iszlám Államhoz.

„Az más helyzet, amikor a kurd kormányzat úgy dönt, hogy kitoloncolja ezeket a nőket. Ebben az esetben felelősek vagyunk, mint bármely másik ország, hogy visszafogadjuk állampolgárainkat” – magyarázta a miniszter.

Márciusban egy nőt három év börtönbüntetésre ítéltek Svédországban, mert a kétéves fiát Szíriába vitte 2014-ben, egy olyan helyre, amely az Iszlám Állam uralma alatt állt. A nő állítólag akkor azt mondta a gyermek apjának, hogy ő és a fia törökországi nyaralásra utaznak. Amikor azonban Törökországba érkeztek, mindketten továbbutaztak Szíriába, az Iszlám Állam területére.

A nőt az után tartóztatták le, hogy sikerült visszaszöknie Törökországba fiával és két másik gyermekével, akiket időközben szült, miután együtt élt a terrorszervezet egyik tunéziai harcosával. Törökország kiadta a nőt Svédországnak.

A szomszédos Norvégiában az Iszlám Állam tevékenységében való részvételért három és fél év börtönbüntetésre ítéltek egy 30 éves norvég nőt, akit Oslo egy szíriai menekülttáborból fogadott vissza, azért, mert a fia beteg lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában