Ország-világ

2021.08.10. 06:02

Ceaușescu szelleme lengi körbe a román liberálisokat

Ceaușescu asszimilációs politikáját idézi a fő román kormánypárt újrázásra készülő elnökének kijelentése, miszerint a beruházásokkal Székelyföld etnikai összetételét is jelentősen meg lehet változtatni – állítja az elemző, de azok az erdélyi magyar politikusok is, akik Ludovic Orban nyilatkozatára reagáltak.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor retorikáját vette át Ludovic Orban. Az RMDSZ vezetője a Maszol.ro portálnak azt mondta, a politikus nem tud szabadulni a '70-es, '80-as évekből megörökölt gondolkodásmódtól. A miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltő Kelemen hozzátette:

„aki ilyen céllal akar befektetni, beruházni, az inkább messze kerülje el Székelyföldet”.

Ludovic Orban vasárnap beruházásokat ígért a 85 százalékban magyarok által lakott székelyföldi Hargita megyének, és kijelentette: „ha a térséget sikerül a potenciáljának megfelelően fejleszteni, látni fogják, hogy az etnikai összetételt is jelentősen meg lehet változtatni […]. Ha itt termelő kapacitások alakulnak ki, és szükség lesz a munkaerőre, nyilvánvaló, hogy jönnek majd munkakeresők is”.

Barti Tihamér, a Székelyföldi Önkormányzati Tanács elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta:

a régmúlt időkbe veti vissza a román politikai diskurzust Ludovic Orban kijelentése. Ha a képviselőház elnöke ezzel a „liberális gondolkodással” akar választást nyerni nemzeti liberálisok belső választásán, akkor komoly problémák lehetnek a pártban

– jegyezte meg az RMDSZ politikusa. Szerinte Orban olyan beruházásokkal is „fenyeget”, amelyek megvalósítására neki személyesen is lehetősége lett volna több éven keresztül, hiszen közlekedési miniszterként, majd miniszterelnökként a Székelyföldet is átszelő autópálya nem került közelebb a megvalósításhoz.

„Ha valaki a térség fejlesztésében segít, azt örömmel fogadjuk, hajlandók vagyunk vele együtt dolgozni gazdasági és fejlesztéspolitikai alapon. De a kommunista idők legsötétebb korszakát idéző nyilatkozatokat határozottan visszautasítjuk”

– szögezte le Barti Tihamér.

A szeptemberben esedékes PNL-kongresszuson Ludovic Orban mellett Florin Cîţu miniszterelnök is indul a pártelnöki posztért, s mindkét politikus rendkívül agresszív kampányt folytat a siker érdekében. A lapunknak nyilatkozó elemző azt mondta, ha a PNL megyei szervezeteiben vasárnap lezárult tisztújító közgyűlések utáni győztesi nyilatkozatokat vesszük alapul, akkor jelenleg a kormányfő áll jobban. Pászkán Zsolt, a Külügyi és Külgazdasági Intézet elemzője arra emlékeztetett, hogy egyes elemzések szerint, jelenleg harminckét szervezet támogatását élvezi, míg Ludovic Orban csak tizenkettőét. Öt megyei PNL-szervezet képviselői még nem foglaltak állást.

„Cîţu maga mögött tudhatja Klaus Johannis elnök és bizonyos mértékig a korrupcióellenes ügyészség (DNA) támogatását is, hiszen több helyi vezető azután váltott tábort, hogy a DNA bejelentette a vizsgálatok elindítását velük szemben”

– hangsúlyozta a szakértő. Hozzátette ugyanakkor: a most megválasztott megyei vezetők miniszterelnök melletti „hűségesküje” még nem jelent automatikus győzelmet is Cîţunak. „A szeptember 15-re tervezett kongresszuson ötezer jelölt lesz, és ha az Orban-tábort támogatók képesek elkerülni a helyi szervezeteken belüli valószínűsíthető tisztogatási hullámot, akkor a kongresszuson még lehetnek meglepetések” – fogalmazott Pászkán.

A Románia-szakértő úgy látja, Orban képtelen elszakadni a Ceaușescu-korszakban csúcsra járatott asszimilációs politikától. „Akkor a mesterségesen felduzzasztott emberi erőforrás-igényes, alacsony gépesítésű iparágak telepítésével, a felsőoktatási végzettségűek irányított kihelyezési politikájával, az erdélyi, bánsági, partiumi városok magyarok előli elzárásával, a Kárpátokon túli románoknak nyújtott betelepedési támogatással sikerült brutálisan módosítani az etnikai arányokat, és valószínűleg még mindig ilyesmiről álmodozik a székelyföldi románoknak udvaroló Ludovic Orban is” – hangoztatta az elemző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában