Ország-világ

2021.07.29. 06:54

Magyarország 33 lélegeztetőgépet adományoz Mongóliának (videó)

Magyarország 33 lélegeztetőgépet adományoz mongóliai kórházaknak – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Batmunk Batceceg mongol külügyminiszterrel közösen tartott ulánbátori sajtótájékoztatóján csütörtökön, a készülékek átadását követően.

A világjárvány eddigi hullámaiból tanulva Magyarország megteremtette a védekezéshez szükséges, kritikus fontosságú eszközök saját gyártási kapacitását, így például lélegeztetőgépeket is tudunk gyártani Magyarországon, és ennek köszönhetően baráti országoknak is tudunk segíteni – hangsúlyozta a miniszter. Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyar lélegeztetőgépek 3 központi klinikára, 9 fővárosi kórházba és 21 megyei központi kórházba kerülnek.

A miniszter leszögezte, hogy a világjárvány Magyarországot és Mongóliát is komoly nehézségek elé állította.

„Sajnos a járványnak nincs vége, éppen támad a negyedik hullám. Ennek letörésének kulcsa a felkészültség”

– emelte ki a miniszter, kifejtve, hogy egy ország felkészültségéhez két dolog kell: egyrészt a lakosság beoltása, másrészt az, hogy az egészségügyi ellátórendszer készen álljon.

„Mi Magyarországon mindkettőt teljesítjük. Az Európai Unió leggyorsabb oltási programját hajtjuk végre, a magyar egészségügyi rendszer pedig rendelkezik azokkal a stratégiai eszközökkel, amelyek szükségesek a covidos betegek ellátásához” – mondta a miniszter a mongol fővárosban.

A sajtótájékoztatót itt nézheti meg:

A miniszter kitért arra is, hogy Mongólia is sikeres oltási programot hajt végre, a felnőtt lakosság több mint 60 százaléka be van oltva.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy Magyarország és Mongólia kapcsolatait a kölcsönös tisztelet határozza meg, és bár a két országot földrajzilag nagy távolság választja el egymástól, mégis szoros gazdasági és kereskedelmi együttműködés jött létre. Magyarország azon hat EU-tagállam egyike, amelynek nagykövetsége van Ulánbátorban – emlékeztetett a tárcavezető.

A miniszter azt is kiemelte, hogy az Eximbank 60 millió dolláros hitelkerettel segíti a magyar–mongol vállalatközi együttműködést. Hozzátette, hogy a tavalyi rendkívül nehéz évben is 19 százalékkal nőtt a két ország közötti kereskedelmi forgalom, a Richter 70-féle gyógyszerrel van jelen a mongol piacon, magyar vállalatok pedig 57 millió dolláros projekt keretében építik fel Mongólia állatorvosi oltóanyaggyárát, és az elmúlt hat esztendőben ötszáznál is több mongol hallgató iratkozott be magyarországi egyetemekre.

Batmunk Batceceg mongol külügyminiszter köszönetet mondott a magyar segítségért, és aláhúzta, hogy a világjárvány átvészeléséhez elengedhetetlenek a közös erőfeszítések és a kölcsönös segítségnyújtás.

„Ilyen időkben Magyarország baráti kezet nyújtott, és olyan egészségügyi berendezésekkel segít, amelyekre égető szükség van” – jelentette ki a mongol diplomácia vezetője.

A mongol miniszter elmondta, hogy magyar kollégájával a folyamatban lévő projektekről és a mongol–magyar gazdasági és befektetési együttműködés felgyorsításáról, valamint kulturális területeken megvalósítandó projektekről is tárgyalt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában