Ország-világ

2021.07.13. 06:30

A XV. kerületben egy agrármérnök felel a kultúráért

Megszűnik önállóan működni a XV. kerületben a Csokonai Művelődési Központ, átkerül a médiáért is felelős nonprofit kft. irányítása alá. Az összevonással kapcsolatban rengeteg az aggály, a döntés szakmaiságát mindenesetre kérdésessé teszi, hogy a cég ügyvezetője egy agrármérnök.

Az év végéig működhet még független intézményként a XV. kerületi Csokonai Művelődési Központ, január elsejétől a baloldali frakció döntésének megfelelően összeolvad az XV. Média Nonprofit Kft.-vel, és annak irányítása alatt Csokonai Kulturális és Kommunikációs Nonprofit Kft. néven működik tovább. A rákospalotai Eötvös utcai Csokonai Művelődési Ház eredetileg a helyi ipartestület által építtetett közösségi hely volt, az államosítás után nem sokkal állt a közművelődés szolgálatába, a rendszerváltás után pedig – irányítása alá vonva a könyvtárat, a pestújhelyi, az újpalotai és a Kozák téri közösségi házat, valamint a Rákospalotai Múzeumot – művelődési központtá lépett elő – írja a Magyar Nemzet.

Az összevonásra tett javaslatot Cserdiné Németh Angéla DK-s polgármester terjesztette elő, az ok pedig „egy szabadabb, rugalmasabb gazdálkodási lehetőség megteremtése”. Az első kérdés a legtöbb képviselő részéről az volt a testület ülésen, hogy mi lesz a művelődési központ dolgozóival. A polgármester az előterjesztésre hivatkozva úgy felelt, őket átveszi az új cég. Nem esett azonban szó arról, hogy az intézmények vezetői milyen pozícióban kerülnek át.

„Ezt nem tudjuk„ – mondta a Magyar Nemzetnek Lehoczki Ádám, a Fidesz–KDNP frakcióvezetője. „Az ígéret szerint mindenki átkerül,

de hogy mi történik fél év múlva, azt senki nem tudja előre.”

Érdemes egyébként arra is figyelni, hogy mivel a Csokonai egy nonprofit cég alá kerül, megszűnik költségvetési intézménynek lenni, a dolgozók pedig már nem közalkalmazottak lesznek, tehát változik a rájuk vonatkozó bérezési, juttatási és jutalmazási szabályzás.

Az átalakításról vitatkozóknak gondjuk van az MSZP-s múltú Beke Károllyal,

aki az előterjesztés szerint az új, összevont cég vezetője lesz majd.

„Beke Károly kerületi jelenlétét már egy ideje nem értjük” – fogalmazott a lapnak Lehoczki Ádám. „Jelenleg ő a XV. Média Nonprofit Kft. ügyvezetője. Az eddigi tevékenysége kimerült abban, hogy a kerületi újság, honlap és televízió formai átalakításon ment keresztül.

Az új ügyvezető egyik első dolga volt, hogy a baloldali trendnek megfelelően szivárványosra változtatta az újság címlapját.

Most pedig az ő irányítása alá kerül a közművelődés is. Mi úgy látjuk, hogy túl sok hatalom kerül a kezébe, mintha egyszerűen csak arról volna szó, hogy egy jó állást kell neki teremteni.”

A testületi ülésen az a kérdés is elhangzott, hogy vajon Beke Károly agrármérnöki diplomával egészen biztosan a legmegfelelőbb szakember-e erre a posztra. Beke Károly erre így felelt: „Fekete István, a magyar irodalom kiemelkedő alakja ugyanazon az agrármérnöki karon szerzett diplomát, ahol én.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában